Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

A XVII. századbeli Kassa és lakói - A kassai kereskedők szervezete Schirmer idejében - Idegenek csak nagyban adhatnak el

kiváltságokat sürgető kereskedelme helyett a helyi és környékbeli forgalom szük keretei közé korlátozódott. Ebből magyarázható a céhszabályzat ez elzárkózó és szük látókörű nyilatkozata: ,,az idegen országból ide kijáró kereskedők nemcsak társaságunkbelieknek veszik el kenyeröket, de a város lakóit és e darab föld honosait is nadályképen szívják, sőt őfelsége jövedelmét is csorbítják." Szélesebb látókörrel, ha ők is kifelé járnak, meg kellett volna gondolniok, hogy künn őket is nadályoknak mondhatják. A kereskedőket a világforgalom tette naggyá, nem az elzárkózás. De különben e szélsőséges tétel felállítása után a rendelkezés nem is olyan rossz, mert végeredményül csak a kicsinyben való eladástól kívánják a külföldieket eltiltani, hogy ennek hasznát maguknak biztosítsák. Ami teljesen érthető és összehasonlítható azzal az erkölcsi, sőt rendőri kényszerrel, amelyet a mai kicsinyben árúsítók a nagykereskedővel és gyárossal szemben támasztanak. A céhszabályok idevonatkazó rendelkezései tehát a mai szemmel nézve is jogos és jól felfogott érdekvédelemnek tekinthetők. Az idegen országokból „idejáró" kereskedőknek (tehát mégis csak szokásos volt bejövetelök) előírják, hogy a városban, vagy hostátján, külvárosában akármi marhát, árút hoznak be, elsőben is a mi kegyelmes urunk, koronás királyunk, őfelsége harmincadját fizessék meg. Ezután elkobzás terhe alatt társaságunk erre rendelt személyeinek mutassák meg idehozott marháikat. Az árúsítás pedig a következő módon történjék: Polgárjoggal fel nem ruházott és idegen emberek csakis sokadalomban adhatnak-vehetnek. Különben az eladó marháját elveszik, felét a tanácsnak, felét a társaságunkban „lévő kereskedő rendnek" adják. (Feltűnően szeretik a „kereskedő rend" kifejezést használni, akárcsak a nemesi, vagy fő-rend.) Idegenek csak nagyban adhatnak el. A nagybaneladás mennyiségét pontosan megállapítják, s itt érdekes megfigyelni, hogy honnan mily árukat hoztak be hozzánk. A selyem drága volt, tehát itt 50—60 sing már nagyban való és engedélyezett eladásnak számít. Ellenben akár numéros, akár közgyolcsból, akár gallosból, hernácból, gyolcsból 10 végnél kevesebbet nem volt szabad eladni. Lengyel gyolcsból legkevesebbet 3 bokort, lengyel patyolatból 4 kötést. Bécsi, vagy akárminemű (habos selyemből) 5 véget, veleszből (olasz posztóból) 2 véget, singes fedélből (széles hajnyomtatóból) 4 véget. Selyemfélékből: spreng, cuzier atlac selyemből 2 fontot, 61