Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

Vásárlóinak köre - Asszonyok és leányok vásárlásai

azon időben, amely nem oly bőkezű a mutogatásban, mint a mi korunk. Hanem még a ,,hamiskás" szemeket, „fitos" orrokat és „eper" ajkakat is elrejtette a kiváncsi férfiszemek elől, persze, hogy méginkább kiváncsivá tegye őket. Elég az hozzá, hogy Schirmer uram boltjában elég sűrűn megfordultak a menyecskék. így belebbent Ambrosius orgonistáné és vett 1 sing lengyel patyolatot, amelyért adós maradt 1 frttal, majd megfizeti az ura. Ugylátszik, az akkori férjeknek is egyik legnemesebb hivatásuk volt nőik látható és láthatatlan ruháinak számláit kiegyenlíteni. Hasonlóképpen bejött az üzletbe Wolfmüllerné asszonyom, akinek a férje a communitás tagja, ispitálytiszt, jobbmódu gazdálkodó is volt, mert az 1657-iki adóösszeírásnál fel van róla jegyezve, hogy 4 ökre volt. De gazdagsága mellett volt egy életrevaló felsége is, aki szintén lengyel patyolatot vett éspedig 3 métert, de nem olyan finomat, mint az orgonistáné, mert az összes csak 1 frt 20 dénárt tett ki. Valószínűleg azonban ezt ő megfizette és nem hagyta az urára, mert nincs odaírva, hogy adós maradt volna. Pedig Schirmer uram olyan pontos kereskedő volt, hogy ezt nem mulasztotta volna el bejegyezni az utókor, illetőleg e sorok írója számára. De hát nézzük csak, ki nyitja most ki a bolt ajtaját, s ki előtt hajlong Schirmer uram és személyzete? Nem más ez mint Keviczkyné „asszonyom" „őkegyelme", a gazdag és előkelő Madarász-lány a város első asszonya, atyja is, férje is városbíró. Keviczkyné asszonyom az akkori divatos ruhaszövetet vásárolta, továbbá hernáczot előruhának és karasiát. Megjelent Spillenbergné is, kinek ura nem hiába volt festőművész, de meg is tanulta tőle, mi szépíti az asszonyi ruhátaz elegáns fekete selyemprém. Vett is belőle, amennyi kellett. Jött a másik félig iparos, félig művész, Bottmár János kőfaragó, szobrász felesége is, aki csipkét vett, továbbá szőtt aljú zöld egész vég szoknyát 7 frtért. Stückgieszerné (ágyúöntőné) lengyel patyolatot, a harmadik művészné, képíróné, festőné Schirlach Péterné fátylat vásárolt, egy negyedik asszony csipkés gallért. De a divatos hölgyek után megjelentek a jó gazdasszonyok is: Kalmár Györgyné, aki nem szép ruhával, hanem konyhatudományával akart kitűnni, „csörge-vasat" (csőrögemetszőt) vett. Jött az olasz patikus Gatti Cornelius özvegye, nem szegény asszony, háza van (1657-ben), a gazdasszonykodás mellett a ruháról sem feledkezett el, mert rézserpenyőt vett, s emellett szőtt aljú szoknyát 6 frt 75 dénárért. A többi vásárló nők Palocsay Jánosné, Jászai mészárosné, Pongrácz Kristófné, Venczelné asszonyom, Lakatos Mártonné, Matóczi Tamásné. Ha már az asszonyszemélyek is ily sürgést-forgást idéz264