Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

Árúbeszerzés - Bevásárlásainak mennyisége

BEVÁSÁRLÁSAINAK MENNYISÉGE. Schirmer uramnak elég gyakran volt alkalma árukat be­szerezni a vásárokon és az itt gyakran megforduló idegen kereskedőktől. A fogyasztás pedig nem lehetetett valami nagy, hiszen Kassa városának lakossága 4000, a katonasággal együtt 5-6000 lehetett. A vidéken a falvak népessége egyszerű földmíves jobbágy parasztság volt, amelynek körében kevés intelligensebb, fogyasztóképes ember lakott. A közelben vol­tak ugyan apróbb városok, de ezek is a fogyasztók kisebb kon­tingensét szolgáltatták, kiknek jó részét is a helyi kereske­dők és vásárosok látták el a szükségletekkel. Mindezekből természetesen következett, hogy Schirmer inkább többször, de egyszerre nem sokat vásárolt. Pl. egy eperjesi vásáron az összes levantei cikkek beszerzése nem több 87 frt-nál. De azért nagyobb bevásárlásai is vannak. Ügylátszik, bogy a déligyümölcs és a levantei áruk mégis csak ritkábban kerültek itteni piacra, mert ezekből szerzi be egyszerre a legnagyobb mennyiséget. így egy alkalommal vesz 124 font aprószőlőt, 33 font fügét, 267 font rizst. Máskor 250 font rizst, 1 mázsa aprószőlőt, 120 citromot s narancsot. Mandulát már kevesebbet, csak 1 kő súlyt, de nagy árban, 10 f 80 dénárban. Drága volt, inkább hazai diót használtak a tésztaneműekhez. Az olaj fontos fogyasztási cikk lehetett, mert sokszor ve­szi éspedig hordószámra. Mivel pedig az olajat a levantei árukkal együtt említi, valószínűleg ételolajról lehet szó, de gyógyolajról is, mert Guare Mátyás, aki patikus volt, egy­ízben 41 font faolajat vett Schirmertől á 10 denár, vagyis összesen 41 frt 10 denár értékben. Feljegyzései közt csak ezt az egy adatot találjuk nagyban való eladásra. A férfidivat cikkeket mérsékelt mennyiségben szerezte be egyszerre. Nem lehetett belőle nagy a fogyasztás. A férfiak többsége pl. a helybeli kalapos iparosok olcsóbb készítmé­nyeivel meg volt elégedve, a divatra kevesebbet áldoztak. A legtöbb, amit vett egyszerre 12 kalap, két tucat francia és 5 darab német divatú kalap, 2 tucat kesztyű, máskor fél tucat római kesztyű. A női divat köréből sem sokat vesz egyszerre: 16 rőf fekete flórt (fátyolt), de ára elég nagy, 11 frt 52 denár. Hasonlóképpen nem nagy beszerzés egyszerre 11 lat vagy 46 rőf selyemszalag, de ára ennek is elég szép: 9 frt 90 denár. Vesz 2 drb atlasz, 3 drb tafota szalagot, 10 rőf széles és 10 rőf keskenyebb selyemszalagot. Ezek értéke is elég nagy, 6 és 8 frt 40 denár közt váltakozik. Nagy az árkülönbség e két­féle szélességű szalag között, a széles selyemszalag 8 frt 40 d, a keskeny csak 3 frt. Vesz egyszerre 127 rőf erdélyi selyemzsinórt, máskor ismét 200 rőföt. A zsinórból igazán nem sok. 13* 195

Next

/
Thumbnails
Contents