Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

Június 27-én indul a költő hajón Pestre. Nincs adatunk róla, kik búcsúztatták és hogyan. De elképzelhető, hogy akik megismerték s együtt voltak vele életének e keserves szakában, eljöttek a hajóhoz. Egy koranyári út a Dunán a legszebb élmények közé tartozik. Milyen lehetett ez az utazás annak a húszéves ifjúnak, aki e városban elválasztódott a külső világtól, meglelte saját hangját s a távolságot maga és a világ közt! Ettől kezdve tart a század legköltőibb szellemének páratlan arányú termékenysége. A „T á vo 1ból" s a pozsonyi versek mind: búcsút jelentenek a kísérletektől. Pozsonyban befejeződött a bevezető korszak s megnyílt a teljes élet és alkotás korszaka a költő életében. Tapasztalatra tesz még szert bőven, de Pozsonyt nem múlja felül már egy város sem. Az „ősi koronázó város" a tapasztalatok koronáját juttatta a költőnek. Pozsonyra úgy nézhetett vissza ezután is, mint egy végvárra. Az egyre jobban kiszélesedő magyar radikalizmus, mely a reformkor vezetőinek óvatos célkitűzésein túl megkísérli Magyarország megmerevedett társadalmi rendjének felbontását s az országot beleviszi Európa demokratikus és forradalmi fejlődésébe, Petőfiben talál egyik vezérére. S a költő úgy támaszkodik az ország egyes városaira, mint e politikai és szellemi programm erődeire. így kapcsolódik bele a magyar radikalizmusba Pozsony is, a költőhöz ragaszkodó ifjúsággal és értelmiségének egy részével. Az összeköttetés a költő és Pozsony közt tehát nem szakad meg. 1844 augusztusában, mikor előfizetőket gyűjt a 9

J