Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

bői tudjuk, hogy ez május végén lehetett — a költő csak odaáll, szokása szerint, a Dunaparton a hajóállomás mellé, mintha érezné, hogy most érkezik a megmentője. Kiköt a pesti hajó. A költő hallja, amint az egyik követ, Kubinyi Ferenc, nevén szólítja Lisznyayt. Mikor Kubinyi eltávozik, Petőfi odasiet a fiatalemberhez. Az irodalmi lapokból ismerik egymás nevét. — ön Lisznyay, a költő? — Az vagyok! — Én Petőfi Sándor vagyok. összeölelkeznek. A sétatéri „Zöldfa"-szállóba (a mai Carltonba) sietnek. Lisznyay kinyitja kofferjeit: — Tessék, válogass, melyik lesz a legjobb. S menten rak rá ruhát, kalapot, nevetgélve húzza le róla a pápai óriás-cipőket s próbáltatja a sajátjából a legmegfelelőbbet. Inget nem cserélnie, kapnia kellett. A szállóban megvacsoráztak. Lisznyay meghatódva felajánlja az iruló-piruló pályatársnak pénztárcáját is. Örömmel teszi, tudja, kivel találkozott. S a költő, az ország legféltékenyebben független lelke, mindezt elfogadja. Pályatárs adja ... Lisznyay jurátusként érkezik Pozsonyba. Ugyanilyen minőségben tűnik fel Dömök Elek is, a régi Lexi, a költő egykori osztálytársa. Dömök 1877-ben írott Petőfi-cikkében azt mondja, akkor a költőt Pozsonyban ő látta el ruhaneművel.

s

o Lisznyay 1877-ben már halott volt, nem szólhatott hozzá Dömök állításához. Lehet, hogy Dömök is adott valami ruhadarabot. Lisznyay segítsége köztudomású volt. De nemcsak rendes külsőre tesz most szert, hanem 86