Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

korban egyszerre szabadul fel a magyar és szlovák nemzeti öntudat; s ugyanott, Pozsonyban, észleli Metternich s minden tanítványa, messzi évtizedekre, hogy a magyarok s a nemzetiségek kölcsönös kijátszásával lehet a legkönnyebben kormányozni Magyarországon. Az ifjú költő, akiről szólunk, elfogódva közeledik Pozsony felé. Neki mindezt tudnia kell s ezen kívül még többet is. Tudnia kell, hogyan szolgálja ez a város a magyar irodalmat. Mialatt szóbahozzák a várost, ő arra gondol, hogy ötven évvel előtte Csokonai, 1796 októberében, éppen szüretkor, azért ballag Pozsonyba, hogy az országgyűlés támogassa irodalmi tervei megvalósulását. S folyóiratot ad ki, a „D iétai Magyar Mus a" címűt, melynek tizenegy számában egy kötetre való verse jelenik meg. Szinte körképben jelennek meg előtte a többiek. Látja az öreg dohogó Gvadányit, amint Szakolcáról Pozsonyba viteti magát, vaskos kézirat-köteggel s szótagonként megnyomott magyar szókkal ott tárgyal a Weber-nyomdában s megszólja azt, aki németül próbál beszélni vele. Aztán feltűnik Kisfaludy Sándor, aki a pozsonyi vár falaihoz dőlve lelkesedik először, francia és német olvasmányai után, anyanyelvéért. Különös város. Kölcsey ott olvassa kortársai szemébe: ,,Uraim, isten bizonyságom, rosszul őrzitek a hazát. Tapsért szolotok, nem a magyar nemzetért: s míg nyelv és ajak mozgás után hírt arattok, semmi tettre nem hevültök fel ott, hol való szükség volna reátok." Mennyire igaza van Kölcseynek, ezt ép az ifjú költő fogja bebizonyítani. Ügy látszik, varázsa 9