Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

hatnak, de nem itt bent, ott kint, a Ligetben, ott van egy fából összetákolt nyári színkör, az éppen jó a magyar színészeknek. S még ezért is versenyt futottak Pozsonyba a magyar színigazgatók. Fekete volt köztük a legügyesebb, elsőnek ért be, megkapta a nyári színkört. Nagy üggyel-bajjal rendbehozza, rápingálja: „N emzeti Arén a", rendezi a nézőteret, házat bérel, kiöltözködik s jobbra-balra hajlong a városban, hatalmas rajzos színlapokat osztogat, bejelenti műsorát és társulatának tagjait.

5

7 Ezek közt azonban hiába keressük a fiatal költő nevét. Fekete a költő kérésére azzal válaszol, hogy máris sok színészt vett fel, összesen ötvenet, többet nem bír el a kassza. Petőfit rendkívül bántotta ez a kudarc. Sok olyan színésztársa volt ott, akikkel már járta az országot — olvassuk a pozsonyi magyar színház történetében. Még kecskeméti társak is verődtek össze Fekete társulatánál. Egy Finta nevű színész-cimbora csak nézi a ténfergő költőt, amint nekitámaszkodik az aréna falának s harsogva rászól: — Na, te bús magyar! S ez a kifejezés ráragadt. Amíg ott volt, ezentúl mindenki így hívta. V a h o t Imre leírja a ligeti arénát is. „A pozsonyi magyar színkör fekvése még sem olly ronda, még sem olly ijesztő, mint a Pesten fennálló nemzeti színházé. Mert itt nem kell rettegnünk ama híres külvárosi porfelleg és sártömegtől, mely a pesti magyar színházat olly goromba visszataszító hatalommal környezi, sőt már csak azon kellemes út is, mely a pozsonyi maii