Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

agyonlövi a népelnyomó rendszert, a királyt. Azaz csak akarta, a golyó nem talált. S a tömeg? A tömeg a népfelszabadító rajongóra veti magát. Ezt is ott érezte át, mint lehetőséget, sápadt arccal, összeszorított ajakkal, lángoló szemmel a Halászkapu környékén állingálva, ha ugyan engedték, hogy közelről lássa a bevonulást. így vitte át az átélt pozsonyi valóságot politikai meggyőződésébe és költészetébe. Ágyúk döröghetnek a felség üdvére, csattoghatnak zászlók, állhatnak merev díszben a katonák, hullhatnak, folyhatnak, lenghetnek az ablakokból szőnyegek és kendők és szalagok, ragyoghat a Prímáspaíota velencei tükör-sora, járhat a hír szájról szájra, hogy a török követ díszmagyarban jelent meg a megnyitó ünnepségen s ott vannak Bécsből az összes külföldi követek, bemutathatják a királynak a magyar körtáncot a bálon, mehet aztán Bécsbe Ferdinánd-napkor az országgyűlés küldöttsége, a hercegprímással az élén zengő köszöntésre — mindez nem téveszti meg a nép fiát. Csak vonuljanak fel; magába issza a képeket mind, szüksége van az anyagra. Látnia kell mindenkit, elsősorban a haza „vezetőit". Azért jár fel annyiszor az országgyűlés üléseire is. Ezt a barokk-palotát a Mihálykapu-utcában, mely úgy fest, mint egy szorongó óriás a liliputiak társaságában s nem szabad föltápászkodnia, Mária Terézia építtette a magyar kamara számára.'"

1 Hatvan ablaka között, a kapu fölött, vasrácsos erkély ugrik elő a falból, az erkélyt két mord, főhajtó óriás tartja vállain a kapu két oldalán. Petőfi jól megnézte magának, hogy a homlokzaton a magyar címer fölött 4 Petőfi 49