Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

tak az emeletről, a karzatról tudniillik, ahová egyébként udvarolni jártak a nőknek, akik a karzat közönségének zömét képezték. Délben elkísérték követjük családját a Sétatérre, megebédeltek a „Zöldfában" vagy a „Vörös ökörné 1", délután ismét a „Hollingerben" tűntek fel, billiárdoztak, pletykáztak, kártyáztak. Este tanultak, készültek a vizsgákra, hisz jogászok voltak.

4

8 Pulszky rajzához hozzá kell tennünk, hogy ez az ifjúság képezte a haza haladó közvéleményét az 1825 — 1848-as korszakban, a reformkorban. A nép maga, amelyről szó volt, amelyet fel akartak szabadítani, nem juthatott be a Mihálykapuutcai palota hűvös folyosóira sem. A nép fiai a palota udvarán állottak, ténferegtek, szalonnáztak, káromkodtak, nem ugyan közvéleményi rangban, hanem mint kocsisok és abrakolók. Az országgyűlési palota udvarán s a boltíven túl, a Klarissza-utcában, ott álldigáltak a követek járművei a lovakkal együtt, hogy bármikor kéznél legyenek. Megered az eső, mikor a fiatal költő, május 12-én Pozsonyba érkezik. Úgy esik, hogy meg sem akar állni. A „H í r n ö k" váltig panaszkodik olvasóinak a rossz időjárás miatt.

4

9 Elképzelhető, mennyire boszszantotta nemcsak Orosz József lakáj-szívét, hanem az udvarét és Pozsony városáét is, hogy a felséges királynak, a bávatag V. Ferdinándnak, szakadó esőben kellett bevonulnia Metternicchel együtt a feldíszített városba. Húszezer ember állt sorfalat a fellobogózott városban. Gőzösön érkezik a király Bécsből s a Viczay-palotában száll meg. A királyné, aki egy szót se tud magyarul, magyar ruhában ragadtatja tapsra a 47