Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

tikum ütötte fel sátorfáját a városban, számát nem tudni a cigánybandáknak, sok a bécsi hárfás és énekes, a Ligetben állatkert szórakoztatja az embereket. S mindennek tetejébe olyan forgalom van az utcákon, hogy egyenesen életveszélyes. A csallóközi kocsisok jól kicifrázott ostorpattogatásától s a lovagló uraktól napestig hangosak az utcák. Mint a kelt tészta, kidagad a roppant embertömeg a középkori pozsonyi ház-arányokból. El kell olvasni Jókainak „Egy magyar nábob"-ját s Vas Gereben „Jurátus élet" című könyvét, hogy képünk legyen a pozsonyi diétáról. Jókai rajza hiteles; „mint pozsonyi diák, szemeimmel láttam" — írja a regény előszavában, milyen volt a pozsonyi országgyűlés. Vas Gereben ugyancsak mint pozsonyi jurátus apróra megfigyelhetett mindent. Nem kétséges, hogy az országgyűlések hangadó eleme a jurátus-réteg volt. Ezek a fiúk, mint a követek Írnokai s mint joghallgatók minden országgyűlés sirálycsapatát alkották. Kardcsörtetve vonultak fel hallgatóságnak a Karok és Rendek üléseire. Ök tudták mindig hitelesen, melyik szónok mit mondott az ülésen, mert a sajtóba csak a cenzúra szűrőjén át jutott el mindez. A jurátusok tanyája a Sétatéren lévő „H o 11 i n g e r" volt, a város egyik legnagyobb kávéháza. Pulszkytól tudjuk, hogy ide a jurátusok jobbmódú része járt. Ott reggeliztek, olvasták az újságokat, tíz órakor felmentek az országgyűlés üléstermébe, ott megéljenezték vagy hangosan lepisszegték a szónokot, sőt, az „aulikusokat" (császár feltétlen kiszolgálóit) lehurrogták, kórusban rájuk morog46