K. Thúry György (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. A felvidéki útmutató gyűjteménye (Budapest. Felv. Egy. Szöv, 1940)

Pozsony vármegye története

44 letét, megrohanta Pozsonyt, de a várát bevenni nem tudta. Miután a tatár sereg elhagyta a vármegyét, nyomukban megjelent Frigyes osztrák herceg, hogy a védtelennek gondolt területen a még megmaradt értékeket felharácsolja. Pórul j árt. A vármegye főnemesi serege útját állta, a hazatérő Béla, király pedig Ehellős pozsonyi ispán vezetésével betört az osztrák földre Frigyes seregét szétverte és a kizsarolt három vármegye visszaadására kényszerítette. IV. Béla és fia V. István között folyó harcokban Pozsony megye mindig jelentős szerepet játszott. Amikor V. István foglalta el a trónt, Béla egykori hívei István nővérével Annával élükön II. Ottokárhoz menekültek. A «cseh király rövidesen átkelt a Morván, árulással elfog• lalta Pozsonyt, majd elárasztotta hadaival a megyét, elfoglalta Nagyszombatot, Vörösvárt, behatolt a Garamig, azután hirtelen visszafordult Pozsonynál átkelt a Dunán, megüközött V. István seregével. 1271-ben békét kötöttek, Ottokár visszaadta az általa elfoglalt területeket, István ezért elismerte Kraj na és Karintia urának. V. István halála után az Abák nemzetsége és Egyed pozsonyi ispán lázadást szított IV. László ellen, Ottokár sógorát, Béla macsói bánt akarták a magyar trónra ültetni. A lázadókat leverték, de Egyed árulása folytán Pozsony és a vármegye nagy része a csehek kezére került. A cseh király politikáját azonban keresztezte, hogy a német választófejedelmek ellenlábasát Habsburg Rudolfot római császárrá választották. Ereje megingott, mire IV. László a megtért Egyed pozsonyi ispán, a nádor és a tárnokmester által vezetett sereggel kiverte a cseh hadakat a megye területéről. Hosszas habozás után IV. Lászlő szövetséget kötött Rudolffal s a szövetséges sereg Stilfried táján hatalmas győzelmet aratott a cseh Ottokáron, aki maga is elesett. A vármegye ezután csak rövid ideig élvezte a béke áldását, mert a Németújváriak több főúrral és Apor vajdával a király ellen fellázadtak. 1268-ban befészkelték magukat Pozsony várába s innen folytatták harácsoló harcaikat a megye birtokosai ellen. Garázdálkodásuknak János ispán zászlója alatt felkelt várjobbágyok vetettek véget, miután a pozsonyi várat visszavették, Apor seregét pedig szétkergették. Alig állt helyre a rend, mikor 1287 tavaszán Albert osztrák herceg jelent meg Pozsony falai alatt. A város német polgárai „közmegelégedéssel bebocsátották" a városba, mire az osztrák herceg felbuzdulva a sikeren, megszállta a vármegye keleti és északi részét. III. Endre erre a Duna jobbpartján táborba szállt, Vörös Ábrahám pozsonyi alispán pedig Nagyszombat mellett csapott le a betolakodókra. Mialatt a megvert osztrák sereg hazafelé menekült, a magyar sereg betört Ausztriába. Albert Bécsbe szorult, békét kötött, de ez csak időnyerésre szolgált, mert a következő évben Csák Máténak kellett újból megverni Henrik hadát, hogy biztosítsa a magyar határt. Az Árpádház utolsó sarjának III. Endrének halála után Pozs^v, Endre özvegyének hitbéreképen Frigyes osztrák herceg kezébe került. Az ellenkirályok letűnése után Róbert Károly szerzi vissza, kinek uralma alatt a vármegye hosszú ideig békében él. De nyugalmában sem kerüli el a história, mert 1309-ben itt ül össze az a hires zsinat, mely Csák Mátét kiközösíti az egyházból, itt erősítik meg 1328-ban a brucki, 1337-ben az emsi békét. Nagy Lajos király uralma biztosítja a nyugati határt, a vármegye élete zavartalanul fejlődik. A nagy uralkodó számtalanszor megfordul a vármegye földjén,