Nyitrai fejfák (Nyitra. Lőwy Antal és Fiai, 1940)

A rudnoi csodaorvos

III. Szinnyei József, a jeles magyar tudós, a Nemzeti Múzeum volt igazgatója gyermekkorában meglátogatta Madva Ferenc rudnoi plébánost. 1844-ben, tehát majdnem száz év előtt járt Rudnon. Amikor viszszaemlékezéseit 1905-ben megírta, még teljesen frissen állt előtte a gyermekkori kirándulás a híres csodaorvoshoz. Szinnyei akkor rokonainál Komáromban lakott, onnan tette meg az utat Nitrán át Rudnora, — kocsin. És most átadjuk a szót Szinnyeinek. * Kocsinkon (Gisztl nevű, komáromi ismerősömön kívül) még ketten utaztak, Podhradszky gombkötő, ki nagyot hallott és Mikosné, Gisztl sógornéja, előttünk pedig egy hintóban nőtársaság volt, kik szintén velünk tartottak. Ezeket az állomásokon rendesen elértük, ők ilyenkor elővették kávémasinájukat és kávét főztek a magukkal hozott készletből. Nitrát elhagyva, következtek a regényes tájak : erdőségek, meredek hegyi utak és völgyek. Fölöttünk a nagy sziklák agyonzúzással fenyegettek, mellettünk jobbra a sövénykerítés dacára rémített a tátongó mélység, azért minden zökkenést női sikoltás kísért. Az emberek általában barátságosak voltak hozzánk és az utat szívesen megmutatták. Végre utazásunk harmadik estéjén megérkeztünk Rudnora, mely Nitra felsőbb tájékán mintegy katlanban fekszik. Szegényes és rút sárfészek, de a templomot, paplakot és egy zsidó korcsmát (hová szálltunk) kivéve, a legnagyobb nyomorúság nézett ki az ablakon, melyen füst tódult ki és ha benéztünk azon, ökör tekintetével találkoztunk, mely felénk bámult. A korcsmában egyetlen nagy szoba állott az utasok rendelkezésére Ide vonultunk tehát, de már ez is tele volt mindenféle nemzetiségű népijei. Legtöbb volt a lengyel, aztán német, zsidó, legkevesebb a magyar Midőn más vigasztalás nem találkozott számunkra, mint az alvás, megkészítettük fekhelyeinket, azaz nagy mennyiségű szalmát terített a korcsmáros a padlóra és arra aztán lefeküdtünk. Másnap reggel Gisztl mindent elkövetett, hogy audienciát kapjunk a csodatevő doktornál. De már annyira el voltak foglalva a helyek, hogy reményünk se volt hozzáférhetni. A plébános éppen akkor tartotta szokott reggeli miséjét. Szerencsére egy házra akadtunk, hol a füst nem ajtón jött ki, hanem a kéményen. Ez volt a tanitó háza, csinos fehér kis ház, de csak egy szobával, ki volt szépen meszelve és a földje jól leverve. Hiába őgyelegtünk aznap a plébánián, ott már mindenki elfoglalta helyét, tolakodni pedig nem lehetett. 41