Nyitrai fejfák (Nyitra. Lőwy Antal és Fiai, 1940)

Árpássy Imre

akinek a szive ilyenkor mindig túldobogta a tudását is. És a szív megállott. A tanügyi osztályból a szociálpolitikai osztály élére került. Eddig kedveskedő igazgatókkal, halkszavú tanárokkal, csendes tanítónőkkel, az iskolával, a fia pajtásaival volt dolga, akták közt élt — hiszen, ha folyton érintkezett is az emberekkel, azok csendes akták voltak, meg­simogatta, kibékítgette őket. Aztán jött az új munka, a háborús Pest, a sötét és hideg népszálló, a kis hús-adagolású diákmenza, az éhes Pest, a népkonyha, jöttek kimerült, fáradt hivatalnokok, a gépezet kerekei rosszúl forogtak Éjjel-nappal dolgozott. Amikor a redakcióból éjjel 2—3 óra közt hazaballagtam, sokszor láttam világosnak uccai dolgozószobája abla­kát. Nem mutatta, hogy fáradt, hogy másokért dolgozik, nem szólt, nem panaszkodott. A toll mégis csak kiesett a kezéből. B á r c z y polgármester volt az első, aki észrevette. Ö küldte a Tátrába, mindennap vigasztaló levelet írt neki. Finom poéta szíve volt, ez a szív, ez a nyugtalan, zakatoló szív pihent el íróasztala mellett. . . . Most kimegyek az uccára, ebben a ködös, nyírkos estébe.. hová menjek ? Mindenfelé jártunk, húsz küzdelmes, nyomorúságos esz­tendőn át mindenütt megfordultunk. Merre menjek ? Haza, a halottas­ház felé ? Leveleket találtak a zsebében, feleségéhez, anyjához, Zoltán fiához. Mennyi szeretettel, gonddal csüngött rajtuk... és most, karácsony előtt hagyta itt őket ! Rettenetes volt megtennie, mégis megtette. — Megválók az élettől — írta B á r c z y-nak utolsó levelében — mert idegeim nem bírják tovább. Iparkodtam dolgozni, de nem sikerült, szegényen halok meg... Hát ez és ennyi az élet ? Merre járunk, merre fordulunk, milyen szűk ösvényről zuhanunk alá a fekete semmibe ? (Demjén Jenő budapesti fővárosi tanácsos 1917 karácsonyán váratlanul meghalt. Dr. Demjén Jenő urmíni orvos testvére volt.) ÁRPÁSSY IMRE Mindjárt a városi temető bejáratánál találjuk Árpássy Imre sír­boltját. A nitrai közgazdasági élet alig mutathat fel még egy olyan kimagasló egyéniséget. 1857-ben született Nitrán. Atyja földbirtokos volt. 1874-ben Nitrán tett érettségit, Bécsben jogot hallgat, egyúttal elvégezte az ottani ke­reskedelmi Akadémiát. Egyideig dr. Szalavszky Gyula ügyvédi irodá­jában működik. 1880-ban külföldi útra indul, Angliában él, majd — 23 éves korában — az ausztráliai vüágkiállítás titkára lesz. Három évig tartózkodik az ausztráliai Sidneyben és Melbourneban, később Ázsiában és Afrikában. 1882-ben visszatér és atyja birtokán gazdál­kodik. 1887 óta a Nitrai Hitelbank vezérigazgatója, tagja a városi és a megyei képviselőtestületnek. 1920 február 24-én meghalt. 29

Next

/
Thumbnails
Contents