Matula Antal: Népnevelés a csehszlovák köztársaságban (Bratislava. Kultúra, 1929)

A népnevelés fogalma és neve

jogilag már felszabadult, de alakult egy új rend; a nagyipar teremtette meg az V-ik rendet, a gyári munkást. A mi időnkben ezt az elnevezést vagy az egész népközösségre használjuk, vagy — persze megszégyenítő mellékjelentőség nélkül — a széles rétegek megjelölésére, melyeknek magasabb iskolai képzettségük (intelligencia) nincs. A népnevelés terminológiájában a „nép" szó gyűjtőneve azoknak, kik nagyobbára csak népiskolát végeztek, vagy egyáltalában ném jártak iskolába, akik legfőképpen testi munkával tartják fenn magukat s igy nincs meg a módjuk arra, hogy állandó érintkezésben maradjanak a kultúrával, melyet az iskola közvetített már. Gyenge iskolai képzettség és testi munka jellemzik közösen ezt a népréteget. Lakóhelye szerint (földrajzilag) a ,,nép"-et falusiakra s városiakra osztják, foglalkozásuk szerint parasztokra és munkásokra, nemzetiségük szerint viszont csehekre, szlovákokra, magyarokra, németekre, vallásuk után végül katolikusokra, evangélikusokra stb. Biológiailag a „nép" egyenértékű a nemzet másik r ér szével, az iskolázottabbakkal, ill. gazdagabbakkal, mert minden tagjának éppen olyan önrendelkezési joga van s a csehszlovák alkotmánylevél szövege szerint az állami hatalom kútforrása, vivője. A „nép" kultúra tekintetében sem alacsonyabbrendű, mert ha magasabb iskolázottsága nincs is, mégis meg van a kultúrája, mely más forrásokból ered: Hagyomány, élettapasztalat, vallás és egyéb kútfőkből. A társadalom fejlődése folytán tehát a „nép" is egyenrangú lett a többi néprétegekkel s szélesebb értelemben a „nép" a „nemzetet" jelenti ma. A „népies", „népszerű" szót ma a jogi és erkölcsi tekintetben való értékelésnél nem lekicsinylő 22