Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Rácz Olivér: Lovicsek Béla: A csillagszemű asszony

intéznek, vállanak, megcsinálnak mindent, az Üj Szó megrendelésétől kezdve (méghozzá Csehországba!), a pap nélküli lakodalomig, a jutalom Pobedáig, a televízióig — mindent! Takarmányalap, tejhozam, állattenyésztés, sertések súlygyarapodása, busás osztalék —- valóban ilyen egyszerű lenne minden? Falusi pártszervezetek, CSEMADOK-titkárok, szövetkezeti tagok, középiskolák idénybrigádjai — ti is így látjátok? Lovicsek Béla bizonyára jót, a legjobbat akarta, amikor ilyen problémamentes faluba vitte olvasóját, egyet azonban elfelejtett: a kendőzés nem teszi az arcot szebbé, legfeljebb mutatósabbá. Mi pedig nem mutatós arcot akarunk: a falu tiszta arcára vagyunk kíváncsiak! - Amilyen érthetetlen álomugrásokkal épül ez a szövetkezet, olyan érthetetlen az a nyelvi útvesztő is, amelybe Lovicsek ebben a művében elkeveredett. Erőszakosan, a csak azért is eredetieskedés hajhászásával keresi a nyelvi kifejezésmódot: mindent másképpen mondani, mindent „tősgyökeresen" kifejezni, addig facsarni a nyelvet, amíg újabb és megint csak újabb jó ízeket nem izzad ki magából, de az olvasó közben belekábul a szavak útvesztőjébe, már-már a mondanivaló értelméig sem bír elhatolni, mert a mondatok roskadoznak a méretlenül mért népiességektől. Pista: „cigarettát kínoz" idegességében, „plafont szegei a szemével", „a sezlon az ágyak végében guggol", János „megszívja a szájára borított üveget", „a vér mozgolódik", a zsákoló „vigyorog, mint az olajos ganci", a nyugati égbe „egy láthatatlan kéz tűzvirágokat vetél bele", — másutt viszont oda nem illő, ellaposított banalitások rikítanak ki a szövegből: Pista, aki „már-már döntő lépésre szánja el magát... addig-addig üldözi ajkával az ajkát stb." Julis „vérbő teremtés, nem hájas, mégis majd szétfeslik rajta az az egy szál ruha, ami rajta van", János ilyen irodalmian állapítja meg a bor minőségét: „Valóban, nem rossz ital", Nórád bácsi minden ellenkező tapasztalat ellenére „beszopogat egy nagy korsó habzó sört", a szótlanság az embereknek „a bőrük alá bújik", „Bő harmatban fürdik az ébredező, de kicsit még ásítozó mező", a bor „szelíd és mégis tüzes" legyen. Az sem valószínű, hogy az apját a kórházban meglátogató gyerek — falusi gyerek! — a bűvös fagylalt szóra ilyen wertherien válaszol: 376