Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve
Epika és dráma - Rácz Olivér: Lovicsek Béla: A csillagszemű asszony
„Nem bánom, hozhat", hogy az urát a kórházban meglátogató asszony, még ha százszor is a másikba szerelmes, a kisfiára így szóljon rá: „Bőgni jöttél ide?" Az ura állapotát meg mindössze ennyivel nyugtázza: „Látom, jól vagy, János", valamint az sem, hogy Gaál Pista a minden szempontból kifogásolható „tényleg" szóval vezessen be egy játékos enyelgést, hogy Gaál János a szalonízű „nos" módosítószóval vezesse be mondatait („Nos, én is úgy vagyok a korai keléssel"), sőt azt sem tartjuk szerencsés megoldásnak, hogy a falusi környezetben tehát feltehetően tájszólásban beszélő szereplők közül az író váratlanul kiragad egyet, és pontosan ezt az egyet elkezdi tájszólásban beszéltetni (Zsófi néni: „Te János! Isten a bótba" stb. Ami viszont magát „Istent a bótba" illeti, hát ezt is lehet. Lehet a couleur locale kedvéért a sezlont, a plafont, a dóznit, a büfét és a többi magyartalan kifejezést olyan szólásokkal tarkítani, mint az idézett volt, vagy mint a „Nem akarásnak nyögés a vége", „Jól ismerem a Fakót, tudom, hogyan húz!", „a villának két vége van, de az egyikkel magamagát csapja agyon!" (bár ez utóbbi kissé merész hasonlat: a villa egyik végével köztudomás szerint szúrni szoktak), „kiugratják az ágyból a »hármaskeresztet« egy-egy kupicával!", „mióta kétágú a gatyája" stb. stb. Ugyanezek az emberek azonban két-három oldallal odébb ne viselkedjenek, ne gondolkozzanak úgy, mint a századforduló „népies" színműveinek hajdan színpártoló néven ismeretes műkedvelői: „Jolán elsiet, Gaál János szeme megcirógatja távolodó alakját. Délibáb játszik a szíve körül, a fülében gyönyörűséges muzsika szól: zsibbasztó vágy dalol a vérében." Fölöslegesnek érezzük a regény olyanféle kitételeit is, mint amilyenek az öreg Gaál monológjában találhatók: „Büszke ember a magyar, sokszor az is volt a vesztünk." Ami a vesztünket illeti, ebben lehet némi igazság, de éppen ezért ideje lenne már új, igazabb, tartalmasabb jelzőt kitalálnunk a magyar paraszt számára, a hagyományos büszkeséget megunta már egész Európa, unjuk már mi magunk is. összegezve a regény nyelvi eszközeiről elmondottakat, Lovicseknek feltétlenül tisztáznia kell önmagában a széppróza stílusának a regényre és elbeszélésre egyaránt 377