Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Zalabai Zsigmond: "A játszótársam,mondd,akarsz-e lenni "(Töprengés a gyermekversről és a hazai magyar gyermekköltészetről)

toldva — így szoktak megfogalmazni: Hajoljon le a költő a gyermekhez? Vagy ellenkezőleg: emelje magához? A hároméves gyermek kb. ezer szót ismer. Elég ennyi a költészethez? Nem elég? A választ Nemes Nagy Ágnes adja meg az Ezt a villamosmegállónál kell mondani, télen című versével. Álldiga és várdiga, járdiga és tánciga. Erre, arra, arra, erre, nincs semerre, nincs semerre. Álldiga és várdiga, járdiga és tánciga, seje-huja-haj. A költeményben — a szavak egyszeri előfordulását számítva — mindössze tíz szó van. Nemes Nagy ebből a szerény szókincsből is élvezetes, egyszerűségében is szuggesztív költészetet teremt. Titka az újszerű s a gyermeki játékos szófacsar ássál egybehangzó szóképzésben („Álldiga és várdiga, / járdiga és tánciga"), a zeneiséget megteremtő és felfokozó párhuzamokban, ismétlésekben, chiazmusokban, a mély és magas magánhangzók kontrasztív akusztikájában rejlik. A vers témája mindössze ennyi: villamosra várás. Környezetet nem fest, tér- és idővonatkozása, meséje nincs. De van hangulata, sajátos atmoszférája, s ez elsősorban a nyelvéből árad. Nemes Nagy „egyszerű" verseiben — egy-egy frappáns motívum, szófűzés, ritmus, rím, szójáték erejéig — mindig kimutatható a szürke jelenségeket is új fénybe állító expresszivitás, a nyelvi lelemény ereje. József Attilával szólva: „A költő olyan, mint a kisgyerek." Mindkettő nyelvteremtő. Nem ismerik a gondolkodás sémáit, nem ismerik hát a nyelvi szabványokat sem. A gyermekek szófacsaró, szócsonkító, metaforaalkotó, szójátékteremtő képessége rendkívül változatos. Vargha Balázs, e kérdés nagy szakértője idézi — egy négyéves csöppség szájából — a szemöldök analógiájára lét281