Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

tázza: nem léphet túl önmagán, és ezért hatástalan marad, és így célját — „Legyünk mi mások" — nem tudja megfogalmazni, költészetté avatni: hasonlattá,, példázattá, sugallattá. Etikájára azonban mindenképpen fel kell figyelnünk. Olyan adalék ez, melyre mindig vissza lehet majd lapozni! A költőnek példát kell statuálni, de e példát követhetővé csak adekvát líraisággal lehet realizálni. Petrik e kötet moralistája. Amilyen ígéretes betoppanó versének lendülete és korparancsa, olyan lehangoló verseinek ellaposodása, lemorzsolódása. Jót akar, igazat mond, de költőnek, hogy hatni tudjon, ezt úgy kell megfogalmazni, mintha most hallottuk volna először. A költőt névadó funkciója teszi valakivé, minden másnál fontosabb igetudóvá, igemondóvá. Petrik még az elsődleges fogalmazásnál tart, amikor a szót a moralizálás felemelt ujjú gesztusa segíti: „S hogy örömünket szíveink zugából ne nyomja el a halálfélelem, az éberségben, túl önző magunkon, kössön erőssé a magas értelem." Vannak felfigyeltető sorai, címadások, melyek jelszavakká válhatnak (Szóval is alkosd sorsodat); de a névadás még nem sikerült: ,,A te szavad munkáddal rímel, ne félj hát, s ne hagyd magadat! Hiába fecseg, aki tétlen, az Élet nagy törvényeképpen csak neked lehet igazad." Utolsó versét költő kezdte — „ ... mert a virág csak elpereg, de új virágok feslenek, és vihart bőg a barna ég, de megpihen, és újra kék" —, de az utolsó két sor már vesztett ez ígéretes líraiságból: „...én szomjra és dalra ítélve, éltünk szerelmese vagyok". A moralizáló akarat nem találta meg lírai adekváltságát: tovább szomjúhozzuk a dalt. 6 Amikor Zsélyi Nagy Lajos bevezető versét kezdtem olvasni, a „szív küldi szívnek" hangvételére neszeltem: „Szíveket csak szív hódíthat, minden más csak eszköz, szív, szíved kell, ha el akarsz jutni a szívekhez." Egy rakáson, egymásra torlódva, kissé sok itt a szív. Kevesebb több lett volna. így ellanyhul az első strófa melege: „Verset csak a szív teremthet, szikrázót és szépet, költeménnyé csak a szívben olvadhat az élet" — és a befejező fiatalos lendület hatását veszti: 130