Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

Nem költő az, ki ha dalol, zúzmarás a szája, és a versét jeges telek páncéljába zárja. A harchoz, mit jövőnkért vívsz, nem elég a fegyver. Ha költő vagy, rohanj elöl lángoló szíveddel. És mégis ő lesz fegyverforgató, menetelő katonák énekese — békében! Csillag-sereg : a cím túlhajszolt és — irreális. A „csillag" jelzőt tartalékoljuk másra, többre! Én mindenképpen a most jubiláló Chaplinnel tartok: „Minden katona veszélyt jelent. Én egész életemben féltem a katonáktól." Senki se értsen félre: az imperializmus ránk kényszeríti a katonát. Védekezni kell: gondoljunk a Honvédő Háborúra, gondoljunk a partizánokra, ahol nem az uniformis volt az elsődleges! Harcolni, védekezni kell — és e védekezésben, éberségben hősök születnek, de a katonaság ténye és léte — legjobb esetben is — csak szükségállapot lehet, kényszerállapot. Ne felejtsük el soha Schiller Wallensteinéének emberséghordozó figuráját, Max Piccolominit, a harmincéves háború minden vágyát összegező katonasóhaját: „Ó, áldott nap, amikor a katona visszatér az életbe, az emberségbe." Petőfi negyvenkilences, ébresztőn elfeledkező pacsirta-párbeszéde ugyanezt mondja: Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nemcsak gjálkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok. Amikor a harc, háború, fegyveres vitézség volt az erény normája és az élet menete , akkor a költő az égre rajzolhatta a Hadak útját, ma azonban, amikor Thomas Mann szerint „a háború megengedhetetlen dolog", a költő gyakorlatra menetelő katonákra már nem csodálkozhat eksztázisban, mert a túlzás visszaüt: „Tavaszi ég, csillaghadadból hulltak le tán a csillagok?" A regrutaállapot nem éppen vágyálom, de Nagy Lajos csillag-igézetten szinte repül feléje: „Csillag-csapat jön: büszke, délceg, 129