Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Kritikai elvek és törekvések - Zalabai Zsigmond: Ars critica

ZALABAI ZSIGMOND Ars critica Fábry Zoltán — sokan leírták már — elsősorban a valóság kritikusa: egy-egy irodalmi alkotás értékét mindenekelőtt a műben megnyilvánuló valóságtükrözés fokán és az író etikáján méri le. Valóságirodalom, szellem- és erkölcsember — ezek voltak Fábry leggyakoribb fordulatai kritikai működésének a kezdetén, s ha jól megnézzük, ezek maradtak az alapvető fogalmai fejlődésének későbbi szakaszaiban is. Etika-központúsága még a Kehesebb verset — több költészetet! az Antisematizmus és a többi nagy tanulmánya idején is olyannyira erős maradt, hogy a háttérbe szorította a forma tüzetesebb elemzését. Ez a magyarázata annak, hogy Illyés Gyula — akiben különben szintén erős a valóságérzék és az erkölcsi indulat — egy helyütt azt írhatta, Fábryt, a kritikust nem tudja követni minden útján, mivel ,,

f orr ón dicsért íróinak zömétől jó, ha föllangyul..." Nem kétséges, hogy csupán ,,föllangyulás"-t kiváltó olvasói élmény elsősorban a forma elégtelenségének tudható be. Illyés véleménye tehát nemcsak a műnek kritikája, hanem — közvetve — annak a Fábry-féle kritikának a bírálata is, amelyben az alkotás etikai imperativusára irányuló figyelem elnyomja a forma elemzését és értékelését. Fábryban az erkölcsi szigor, a korparancs „muszája", a nemzetiségi írásbeliség „létirodalomként" való felfogása háttérbe szorította az esztétikát; hiányzik belőle az az esztétikai érdeklődés, amely a magyar esszéíróknak Szerb Antaltól Komlós Aladáron át Illés Endréig oly lenyűgöző tulajdonsága. Elsősorban a mű eredete 76