Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Kritikai elvek és törekvések - Duba Gyula: Esztétikai gondolkodás-paradoxonokkal

dolkozás logikáját vagy a nyelv logikáját valósítja meg, hanem egy egyedi, belső logika — képi, érzelmi logika — létén túl utal arra, hogy a vers végeredményben a költői agy tudatos munkával realizált terméke (ugyanabban a versében írja József Attila: „a költő én vagyok!", nem valami csoda dobja a világra, hanem a költő szubjektumában összegeződő világrend törvényei szülik őt. S a költő szubjektuma döntő ebben a folyamatban, mert a világrend őáltala lesz egyedivé, eredetivé, „renddé", s így láthatóvá; a költői objektivitás keresése szélmalomharc az emberi lényeggel. S ha a modern lírában valóban tanúi vagyunk egyfajta „személytelenségnek", ez nem a költői szubjektum hiányát jelenti a versben, hanem egyfajta tudatos költői valóságszemlélet és stíluskeresés eredményét, amelynek a logikája — amennyiben van — ugyanúgy a költő énjében gyökerezik, mint akár Petőfiben a saját költészetének logikája, és nem a külső világ tárgyaiban és jelenségeiben, bár ezek a versben mintegy elnyelni látszanak a költőt. Ügyes csalás, mondhatnánk, a jó cél érdekében. A világ kaotikus és a valóság illogikus természetű, s amennyiben felmutatunk belőle egy kerek egészet, egy felismerhetően elhatárolt, szerves részt — a verset —, ez csak az emberi tudat rendteremtő munkája által lehetséges. Tőzsér Árpád is „törvénynek" nevezi a rendszerező emberi tudatot, de hatását túlságosan feloldja, egyéniségét megszünteti, illetve esetlegessé teszi. A tudat egyben akarat, amely célok érdekében feszül neki a világnak. A költészet dolgozik a bizonyíthatatlan sejtések és a képzelet tartományaival, de a költői tudat, nem véglegesen, de minden esetben legyőzi ezeket a megfoghatatlan létű tartományokat, győzelmét bizonyítja éppen a vers. Tudni kell azonban, hogy véglegesen, örök érvénnyel soha nem fogja legyőzni ellenfeleit — témáit —, mert egy ilyen végleges győzelem a költészet halálát jelentené. Tőzsér Árpád esztétikájában a vers az emberi megismerés céljait szolgálja. Fő eleme a kép: „a kép maga a gondolat". (Ezt Ladányi Mihály kapcsán írja.) A modern vers „legtöbbször nem a közelivel, hanem a távolival tipizál, nem a témához keres képet, hanem a kép adja a témát". Előzőleg tartalom és forma, illetve a gondolat és kép ellentétpárról, ezek egységéről ír, s a kép 70