Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Rákos Péter: Fáradhatatlan szavak (Fábry Zoltán:Európa elrablása)

Fábry a kitelepítésekről tud beszélni: keményen és őszintén, megkövetelve a fasizmusban elmarasztaltatott nemzet fiaitól a kollektív — nem egyéni! — felelősségtudatot és bűntudatot — de ugyanakkor a győzőtől is a méltányosságot. Summa summárum: az Európa elrablása szerzője nem magas lóról beszél a német kérdésről, hanem értőn és érzőn; mint aki nem a beteget gyűlöli, hanem a testét elcsúfító, életére törő kórt. Itt a könyv fogantatásának és küldetésének veleje, márványba kívánkozón: „A Hitler által kiélezett német rejtélyt négy évtizeden át bogoztam, kerestem, kutattam, követtem. Féktelenül és kétségbeesetten, a gyűlölet hangján és a rezignáció szomorúságával. Fájdító fájdalommal és üvöltő ébresztéssel, hangosan és beharapott szájjal, lázbaverten és hideg aggyal..." Lehet-e félreismerni a hangot melyen Ady, a nagy magyar költő és mintakép utálatos és szerelmes saját nációjához szólott? Olvasom, amit Fábry F. W. Foerstertől idéz: „Aki a németség istentelen önimádatát pedagógiai síkon próbálja megközelíteni, az mondjon le a sikerről. Akit kortársai nem köpnek ki mint hányadékot szájukból, az nem nevelő. Aki népének nem mond ellent a velejéig, az nem vezető, hanem áruló. Aki hazáját szereti, annak száműzetésbe kell mennie. Aki német jellemeket akar képezni, az a végén megvetve, egy sarokban pusztul el." Olvasom, és bele kell hallanom az Ady meglátta szép magyar sorsot, magyar messiások sorsát. A gesztus, mely Fábryt ebben a könyvében magasra lendíti, Ady gesztusa: a német voltát szívén viselő német, bárki, aki internacionalizmusára kényes, ne azt számolja, hányszor mond Fábry németet, ahol hitleristát gondol — hanem értse és érezze, hogy itt nem egy kívülálló ítélkezik, hanem a német szellem és kultúra ismerője, talán rajongója, kit ha az magáénak vindikálhatna: egy Adyhoz hasonló szellemet nyerne vele magának. Mert bármennyire fájók és elevenbe hasítok Fábry ítéletei a németségről (s nem csupán a nácizmusról), mindig egy „igazi németség" nevében mondja ki őket, melyben hisz, mely van, s mely múltjával és jelenével egyetlen lebírhatatlan tiltakozás ama másik, gyalázattal és kegyetlenséggel bemocskolt nemzeti arculat ellen. Az igazi németség — Goethéé, Schilleré, Beethovené — 486