Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Rákos Péter: Fáradhatatlan szavak (Fábry Zoltán:Európa elrablása)

kulturális szerepre hivatott, hiszen Fábryt is úgy megérintette, mint — a magyart természetesen nem számítva -— egyetlen szellemiség sem. „A szellem áll az egyik oldalon, és a katona a másikon. És összehozhatatlanul. A kettősség tehát ellentétet tükröz. És ez az ellentét, ez az egymásnak ellentmondás a vigasz. Valaki, valami mindig ellenáll. Protestál. A parasztfelkeléstől az antifasizmusig, Huttentől Ossietzkyig, Thomas Münzertől Niemöllerig állandóan jelen van a reakcióval szembeszálló, szemben álló németség." Tehát kétféle németség: és nem érti Fábry könyvét az, aki nem érti, hogy az egyik iránti rendkívüli és személyes tisztelet és szeretet táplálja és jogosítja fel a másik olyatén megbélyegzését, amilyen az Európa elrablása. S nem érti a hitleristák által kivégzett cseh hazafi ugyancsak Fábry idézte gesztusát, amikor szemtől szembe a puskacsövekkel „németül és hangosan" azt kiáltozta: „Éljen a jobbik Németország!" El kell gondolkozni rajta, miért éppen ezt kiáltotta a halálraítélt. Miért nem azt, hogy „Halál a fasiszta megszállókra" vagy „Éljen a Csehszlovák Köztársaság"? Tudatosan vagy ösztönösen a kivégzést végrehajtó német katonákhoz, gyilkosaihoz fordult, rájuk apellált. Nem volt már mit remélnie, a jövőnek dolgozott, talán egy józanabb korban visszatérő emléket akart elhinteni: a gyilkos dühvel rámeredő egyfajta németség előtt felmutatni, megcsillantani a másikat. Ez a gondolat az Európa elrablása.nak pillére, nem választható el tőle és szerzőjétől. Fábry sűrűn hivatkozik Goethére, a „másik németség" legkínálkozóbb jelképére; hadd toldjam meg ezt magam is egy goethei gondolattal, melynek értelme, hogy az emberekkel nem aszerint kell bánni, amilyenek, hanem amilyeneknek kellene lenniük. Talán a németekre is áll ez, ha a nemzetet nem pusztán elvont fogalomnak, hanem egyének összességének tekintjük, hiszen minden csecsemő tabula rasaként, bűntelenül jön a világra, s indul el a végtelenül sok lehetséges életösvény egyikén. Fábry végszava legyen ennek az írásnak is a végszava. Mint valami fennkölt „engesztelő szózat" csendül meg ennek a férfimód éles és szigorú könyvnek a végén, amikor Fábry legközelebbi terveiről szól: „A következőkben a másik németségről kell majd szólnunk, a Goethe-német487