Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Rákos Péter: Fáradhatatlan szavak (Fábry Zoltán:Európa elrablása)

teret akar. De akkor elpusztul. A Potsdamer Platzon juhok fognak legelni." A sötét prófécia újra és újra igaznak bizonyul. A diagnózis lesújtó, a felületes olvasó könnyen abban a hitben tehetné le a könyvet, hogy Fábry Zoltán a németek ellen írta. Volt is rá példa a Tojáskígyó című fejezet kapcsán. Éppen ezért nem lehet ennek a fontos könyvnek az ismertetését lezárni anélkül, hogy elgondolkozzunk szerző és tárgy kölcsönös viszonyán. Idéztük már Fábry önvallomását, hogy számára az antifasizmus műfaj; tegyük most hozzá, hogy az antifasizmus Fábry Zoltán életművének lírai műfaja. Az Európa elrablását csak líraként szabad olvasni és lehet megérteni. Fábry teljes mértékben magáévá teszi Thomas Mann nézetét, hogy a német kérdésről szenvtelenül, sine ira et studio beszélni: erkölcstelenség. A „félek, tehát vagyok" pszichózisával szemben Bálint Györggyel együtt vallja: „Felháborodom, tehát vagyok". A fábryi felháborodás a nagy lírai költőké, a Petőfiké, Adyké; ami Adyt illeti, ott van ő, rejtve vagy nyíltan, az egész Fábryéletmű mélyén (kísért a gondolat, hogy Fábrynak Ady a másik nagy műfaja): egész életében az ő igazát írta, magyar dolgokról szólván az ő gondolatainak emelt templomot. Az Ady-attitűdre, mely tehát Fábryé is, az jellemző, hogy a felháborodás itt egyenes arányban áll az érzelmi közösségvállalással: nem a kívülálló felháborodása ez, hanem azé, aki mintha csak saját magát siratná, saját eszméinek beszennyeződését, saját népe tragédiáját; a gyűlölet szavai itt a szeretet és megbecsülés lehetőségének és valóságának fokmérői. Az Európa elrablásából is kiérződik a magyar lírának ez a talán legnemesebb tónusa; ezt a könyvet magyar tollal írták. Nemcsak ott, ahol — Berzsenyitől Radnótiig — magyar költőket idéz meg tanúság tételre vagy szembeállítás céljából; az egész műből kihallatszik a magyar történelmi sorstapasztalatokon látóvá edződött magyar író (és csehszlovákiai magyar író) hangja. S ez korántsem úgy értendő, mintha a magyar és a német történelem között analógia volna, hiszen ha nincs a második világháború fasiszta német—magyar szövetsége, inkább antinómiáról beszélhetnénk. De volt; s ezért érzem magyarnak még a módot is, ahogyan a náci németséget kíméletlenül ostorozó 485