Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Rákos Péter: Fáradhatatlan szavak (Fábry Zoltán:Európa elrablása)

a Kelet, melyben látni vélték. A hebbeli trilógia Hagenja mintha örök és végzetes törvényt mondana ki: „Mi csak magunkra támaszkodhatunk, minden mást megvetünk". Fábry rámutat, hogy a fentebb vázolt erkölcsi vonásokban is érezhető az elkülönülés tudata és vágya: szinte dacos vállalása annak, hogy a jó és a rossz fogalmai mást jelentenek a német számára, mint az őt környező népeknek. „Kevés a barátunk" — idézi Fábry egy olyan német tollából, akit ez a tény még bánt, aggaszt. De újra és újra akadnak, akik a fogyatékosságot dicsőséggé akarják hazudni. S itt elérkeztem Fábry könyvének egyik legszebben kidomborodó tanulságához, a felismeréshez, melyet sehol sem fogalmaz meg, s mégis ott világít és izzik az egész könyvben: hogy minden nemzet kétféleképpen keresheti saját nagyságát és dicsőségét: vagy a többi nemzetekkel való összhangban, vagy tőlük harcosan és gőgösen elkülönülve. A németség tragédiája, hogy mindig e második, végzetesen hibás útra térítik. Wilhelm Stapel — Fábry szavával — „porosznémet hatalmi törvény "-ként kodifikálja azt a gondolatot, hogy „az állam mindig a bűnei révén lesz nagy", s ezért „a porosz büszke, mert tudja, hogy gyűlölik". S a poroszság továbbéltetőjeként ugyanígy Göring, a frissen átvett hatalom mámorában: „Legyünk büszkék arra, hogy a külföld mint a katonacsizma nemzetét nevet ki bennünket". Csoda-e, ha Fábry, az érzékeny szeizmográf, jól látja a fától az erdőt, a változatokban a változatlanságot? Amikor a német alkatot így csontig átvilágítja, bizonyára nem veszíti el fogékonyságát más nemzetek alkati gyengéi iránt, s ki ne tudná, hogy a francia alkat nem a megtestesült tökéletesség — de hitelesnek érezzük Fábrynak egy George Bernanos-könyvből vett, ragyogóan ide illő idézetét: „Mi franciák nem vagyunk gőgös nemzet, nem óhajtjuk, hogy féljenek tőlünk." Ám hagyjuk a gőgöt, megterem az mindenütt; a lényeg itt az, hogy a francia arra büszke, amiben a világ követte, amit adott — Németország a jelek szerint eddig a nemzeti nagyság illúziójának többnyire másik lehetőségét választotta: a teret, nem az időt, a hódítást, nem a haladást, a szerint az alternatíva szerint, melyet — Fábrytól tudjuk ezt is — Fritz von Unruh szegez nemzetének: „Mit akar Németország — teret vagy időt? . ,. Németország 484