Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Csanda Sándor: Fábry Zoltán: Kúria, kvarterka, kultúra

tatta és értékelte. „Aki ennél naivabb és lehetetlenebb lelki feltámadást ismer, az csal vagy festi magát... Bizonyos: Farkast is kikezdte már a legrettenetesebb szlovenszkói betegség: a provincializmus, melynek egyetlen mértéke: a toll közvetlen környezete; provincializmus, mely nem tudja megérteni, hogy épp regényírónál a legfontosabb: a világtávlat..." (82. o.) Darkó István Zúzmara és Egri Viktor Demeter megtérése című regényének megbírálásában már érződik némi merevszempontúság, a tartalmi, eszmei követelmények túlhangsúlyozása, de állításai lényegükben helytállóak: szigorúak, de igazságosak. Igaz, Fábry terminológiái közt van ilyen mint: „valóságmarkolás", „talajos önközpont", melyeket nehezen lehet az esztétika nyelvére átültetni, s a megbírált író néha nem tudhatja konkrétan, mit kérnek tőle számon. Még inkább kísért a kritikusi szubjektivizmus veszélye az olyan jelenségben, hogy Egri Viktorról általában csak elmarasztaló, Szabó Béláról pedig általában elismerő véleményeket találunk a könyvben. Nem lehet célunk, hogy itt Fábry esszéinek valamennyi vitatható részével foglalkozzunk; szól róluk a szerző előszava és dr. Turczel Lajosnak a könyvhöz írt utószava is. A harmincas évek első felében írt kritikákról azt kell megállapítanunk, hogy Fábry ekkor többé-kevésbé a RAPP-ista írók dogmatikus-sematikus irodalomszemléletének hatása alatt állott. A párt által később feloszlatott és megbélyegzett RAPP-ban jelentős szerepet vittek a moszkvai magyar emigránsok, írók, s folyóiratuk, a Sarló és Kalapács irányadóul és példaképül szolgált a Fábry szerkesztette Az Űínak is. Természetesen ezt a mozgalmat sem lehet egyoldalúan és a történelmi helyzet figyelembevétele után elítélni; a maga idejében elsősorban politikai szerepe volt, s mind a moszkvai magyar emigráns írók, mind Fábry'akkori alkotásaiban találunk jelentős értékeket. Hatását azonban megtaláljuk a politikai tartalmat erőltető vagy a formát lebecsülő bírálatokban. így pl. Bányai Pálnak kissé igénytelen stílusú, nagyrészt tőmondatokban írt Felsőgaram című regényében ezt kifogásolja: „Bányait a szavak zenéje elragadja, az emberi sorsok ízét kóstolgatja, szelet zúgat és az erdő orgonáját. Bányai a mai 473