Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Csanda Sándor: Fábry Zoltán: Kúria, kvarterka, kultúra

varázsige, mely látóvá, hallóvá és beszélővé tett: a vox humana elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent!" (Hét, 1963. 44. sz.) Mindezt azért is el kellett mondanunk, hogy a későbbiek során rámutathassunk, mit lehet és mit nem lehet átvenni objektív irodalomtörténeti szempontból Fábry szubjektív, költői megállapításaiból, ítéleteiből. Talán mondanunk sem kell, hogy a valóban költői módon kifejezett szubjektív vélemény azonos szokott lenni az objektív igazsággal, de az esszéíró gyakran inkább értelmezi, mint értékeli az eléje kerülő műveket, s az is igaz, hogy tévedhetetlen szubjektum nincs. Mindez azt jelenti, hogy az objektum és szubjektum között nemcsak egység, hanem ellentét is van, s aktuális történeti célú írásokat egy későbbi korban tárgyilagosabban lehet korrigálni. A Kúria, kvaterka, kultúra két fejezetre oszlik: Fábrynak a két világháború között, majd pedig az 1948-as fordulat után írt irodalmi vonatkozású cikkeire. Az első fejezet utolsó írásának dátuma 1938, az utána következőé pedig 1953, ami egyúttal az író tizenöt évi hallgatását is jelzi. Az első fejezeten belül még két határvonalat lehetne megállapítani az író fejlődésében és szocialista humanizmusra épülő irodalomszemléletének kialakulásában: az avantgardista, a RAPP-ista (a Proletárírók Oroszországi Egyesülése rövidítése) és a népfrontos szemléletet. (Az Előszóban még megemlíti pályakezdő, kisebbségi nacionalista korszakát is, de ennek terméséből egyet sem vesz fel a kötetbe.) A gyűjtemény első írásai haladó polgári lapokból, a Kassai Naplóból (egy ideig az emigráns Ignotus is szerkesztette) és a Reggelből valók. Többségük könyvrecenzióként készült, de az első kettő: Irodalom és magyarság, írók és irodalom Szlovenszkón tájékoztató és állásfoglaló tanulmány. Mindkettőben harcol a kúria- és a kvaterkakultúra ellen, bizonyos célt tűz ki, programot hirdet a szlovenszkói magyar irodalom számára, mely leginkább az avantgardisták, európai expresszionisták programjához hasonlít. Egyúttal élesen elhatárolja magát az irredentizmustól s az urak Magyarországától. ,,A cél: küzdeni a hamis, bűnös nacionalizmus ellen, mely az irodalompolitikában kényelmes igazolás eszközét vélte megtalálni, mely így nem más, mint az irodalom 470