Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Csanda Sándor: Fábry Zoltán: Kúria, kvarterka, kultúra

elejtése és ugyanakkor a magyarság értékének lebecsülése. Küzdelem az önképzőköri irodalom ellen, az urambátyám írók, kataszteri tollnokok, a kvaterkamagyarság, az asztaltársasági magyarság irodalma ellen. Küzdelem azon politika ellen, mely csak a témák hazafiságában keresi és értékeli a nemzeti és költészeti értéket. Küzdelem az »író« ellen, aki a fájdalmat konjunktúrával kapcsolja, mert útja, vágya végén nem áll más, csak a — díszpolgárság ... Küzdelem más munkával, jobb munkával, új lehetőségek, nagyobb utak, keményebb küzdelmek akarásával." (22. o.) Ez a program lázadó, újat követelő lendületével hasonlít több forradalmi avantgardista irány, így pl. a bécsi Ma körének kiáltványaihoz és nyilatkozataihoz, s nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy nálunk reális volt, mert a polgári demokráciának a magyarországi rendszernél sokkal szabadabb légköre lehetőséget nyújtott megvalósításához. Ezzel szemben az is igaz, hogy igen kevés valósult meg belőle; provinciánkon „az önképzőköri irodalom", a „kvaterkamagyarság" veszélye nagyobb volt, mint Magyarországon, s a „pesti mérték" következetes elutasításával Fábry figyelmen kívül hagyta, hogy odaát nemcsak reakciós politikusok vannak, hanem a mieinknél tehetségesebbek, magasabb színvonalú művészek is. Minderre utólag maga a szerző is figyelmeztet a könyv előszavában, s ugyanitt példamutató bátorsággal szól későbbi kritikáinak merev szempontú, dogmatikus hibáiról is. „Amit később a fasizmus fő ismérveként átkoztunk és pellengéreztünk — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában, tiszta szívvel parancsként gyakoroltuk. Irodalmi vésztörvényszék voltunk. Az akkoriban a nevemhez tapadt »Szlovenszkó réme« jelző mindennél többet mond." (11. o.) Az első kötet írásaitól kezdve megfigyelhetjük az író humanista eszméinek (emberirodalom), jellegzetes expresszionista kifejezéseinek, szellemes szójátékainak és szópárhuzamainak kialakulását és továbbfejlődését. A hasonló eszmeiség, a rokonszellem felismerése egy-egy műben már kezdetben is szubjektív ítéletre, túlzásokra csábítja az egyébként szigorúan tárgyilagos kritikust. Pl. az avantgardista „emberirodalmat" képviselő Földes Sándorról már 1925-ben is ilyen túlzó elismeréssel nyi471