Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

kíváncsiságot akarja kielégíteni a tudásszomj és indiszkréció furcsa, de érthető keveredésében. Marx plasztikus képben érzékeltette ezt a folyamatot, amikor az irodalommal kapcsolatban „a proletariátus óriási gyerekcipőiről" beszélt. A novella, mely egyszerre és egyben intimebb, zártabb és zordabb, erre a szomj-kielégítésre nem alkalmas. Rövidsége ellenére is megközelíthetetlenebb, mint a regény. Tisztább és tisztázottabb testesebb rokonánál, de ez a tisztázottság rokona a Victor Hugo definiálta igaz költészeti lényegnek, mert ugyanúgy és ugyanolyan szűzi és szemérmes. Minden a partneren — az olvasón — múlik: hogy teszi magáévá, mint bontja ki értelmét. A novellát meg kell hódítani, különben néma marad, vagy ő üt agyon villámcsapás erejével. Az igazi novella nem a kíváncsiság és a kalandkergetés partnere: a novella azonmód tisztáz! Történelmi váltásfordulóknál, átmeneteknél, új kezdeteknél a regény jobban ki tudja elégíteni mind a mindentudás és mindent akarás mohó szomj úzottságát, mind a kíváncsiság naiv indiszkrécióját. Amikor a felszabadult munkásosztály meg akarja ismerni a világot, akkor e megismerés előfeltétele az önnönmagára kíváncsiság, az önnönmaga ismerete és tudata. Ez a kíváncsisága minden másnál kielégítetlenebb. Tegnap még nem nézhette, vagy alig láthatta önmagát. Eszköz volt, szolga volt: élet és munka, halál és háború kallódó, kopó, halódó tömege. Kizsákmányoltsága, életének munkaára, majd halálos társadalmi adója évszázadokon át oly természetes és magától értetődő volt, hogy máig sem eszmélt, döbbent és horkant visszaúton, egyetemlegesen a világháborúk szemtépő „ágyútölteléki" szerepére. A Boccaccio utáni első novellagyűjteményben — Margit, navarrai királynő Heptameron]ában — a gazdagok szolgáik és cselédeik árán menekülnek meg. „Azon időben szolga vagy cseléd ilyen mesén bizonyára egy percre sem akadt fönn, ma egy királyné is meghökkenne rajta... Mégsem mondhatni, hogy a világ lassan halad", ironizált annak idején enyhe gúnnyal Ignotus. Hát haladt valamit: a volt szolgák és cselédek, vagy ezek utódai nem érik be novellákkal, nekik regény kell, és nem is akármilyen, nem ponyvatákolmány, illúzió és happy end-hazugság, de életük kibomló egésze, reális jövője, 338