Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

betéve kéne tudni. Itt az író ítéletjogosultsága álarctépő tetté keményedik, és egy csapással két legyet üt: egyszerre és együtt tud ítélni a porosz megszállók ellenséggőgje és a francia burzsoázia romlottsága, álszenteskedése, farizeizmusa felett. Nincs köztük különbség: egyazonosságukból kifolyón egyformán bűnösök. Az utcalány több, nemesebb, igazabb lehet e „tisztes gonosztevőknél": áldozatosabb, hazafiasabb, emberibb. A mindenki Macája e viszonylatban szentté, mártírrá magasodhat, kinek ..torkát a keserűség fojtogatja". A novellaíró: ítélőbíró: de az ítélet sokszor süket fülekre talál, és a bűntudat sokszor nem jelentkezik, vagy azonmód bosszút áll, és így nem csoda, ha a novella útja nehézségekbe, akadályokba ütközik, és hatásában visszaüt, visszahull az író fejére. Theodor Storm 1862ben írja egyik novellájáról szüleinek: „Ezzel az írással minden bizonnyal egyszer s mindenkorra elvesztem junkerolvasóimat és mindazokat, akik nem állnak a legtisztább emberség talaján. De ez a novella minden eddigi írásomnál jobb: ez egészen én vagyok." A novella egész embert követel, egész írót, humánumhűséget, vállalást, kiállást, eszmei, tartalmi tisztázottságot és formabiztonságot. A novellaíróra pontosan illik Emerson mondása a jó stílusról: „Vágd meg, és vérzik." Kosztolányi, Révész Béla novelláiról szólva, ezt az emersoni mértéket alkalmazhatja: „Szúrj kést valamelyik alakjába, és ő maga fog felsikoltani." Theodor Storm, mint a fenti levél bizonyítja, ezt a vérzékenységet jó előre megérezte: törvényszerűen és kikerülhetetlenül került szembe kora uralkodó társadalmával, a kapitalizmus háborús realitásával. Amikor a német polgár a porosz—osztrák, majd a francia—német háború konjunktúráját élvezte, csak a par excellence novellaíró, Storm írhatta: „Ami minden mást felülmúlón kitölt engem, az az undor. Az undor, hogy olyan társadalom tagja vagyok, mely a természettől rendelt funkciókon, a faláson és a szaporodáson kívül, elemi eltompultságában még azt a feladatot is vállalja, hogy egymást időnként kölcsönösen ki is irtsa." Ez anomália francia partneréről, Maupassantról szólva, Illés Endre ugyanezt a lelki szituációt bontja elénk: „Gyűlöli őket, hogy ilyen hitványak, üresek, romlottak. 334