Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

daritás a kritikus pillanatban erősebbnek és tartósabbnak bizonyul minden más ellentétnél. Szegény zsellércsalád életének nagygazda-kiszolgáltatottságát példázza A megostorozott. Micsoda boldogság: az egyik gyerek libapásztor lehet, kenyeret kap és vöröshagymát. És mindjárt az első napon kész a baj: két liba a teherautó alá kerül. A nagygazda „akkora pofont nyom a gyerek képire, hogy az menten a porba esik. Kapja a bricskáról az ostort... Zabálni tudsz, nesze ... libákra vigyázni nem ... nesze neked, te pokolfajzat. — Sikolt a szíj, nyomán repedő ing, véres csíkok." Eltúlzott a kép: a nagygazda a kisgyerekkel szemben túl véresre, túl ördögire sikerült. A kevesebb több lett volna: hitelesebb, reálisabb, tipikusabb. És apja, anyja mindezt kénytelen végignézni, és tudomásul venni, hogy a két libára egy mázsa búzát fog le apja béréből a nagygazda. „Varga János áll az udvar közepén lesújtottan, meggyalázva. Arcán végigpereg egy könnycsepp, s akkora sóhaj tör föl a melléből, hogy majd a lelke szakad bele. Benne zúg a szegénység, a nyomor minden fájdalma, minden panasza." Az egész történet — épp az aránytalanság miatt — elfüstölög, nem hat: az ökölszorítás elmaradt, a könnycsepp még valószínűtlenebbé teszi a képet... A Nagyapámban az unoka és a nagyapa emlékhangja keveredik tisztultabban. A nagyapa elmeséli tanító unokájának, mint élt, hogy élt mint szolgalegény. Egyszer a hajiokban meglátta a hosszú rudakon lógó szalonnaoldalakat és kolbászokat. Hány kolbászt bírnál megenni, kérdezi a gazda. Hármat. „Oszt fogadni is mernél? Ha megeszel három szálat, duplán kapod a negyedévi fizetségedet. Ha nem bírod, akkor semmit se kapsz." Persze hogy nem bírta. Az elbeszélés vége partecédulás sablon, nekrológ-frázis, felületes ponttevés: „Soha többé nem beszélhettem vele, de emléke mindig élni fog a szívemben." Az emlék-adekváció Apám azt akarta, hogy tanuljak rémes novellacímű írásában majdnem maradéktalanul sikerült. A jól tanuló szegény gyereket a gimnáziumi felvételin — noha az összesek közül a legjobban felel — nem veszik fel, mert apja — napszámos. Atyja számonkérésére az igazgató gúnyosan felel: „Hogyan képzelik 320