Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Utószó: 1956 (részlet)

ő az, akiért imádkoztam szívem szomorúságával, örömével. Most látjátok végre a csodát. Isten meghallgatott és elküldte nekem őt." Botrány! A vőlegény elfordul, Emma hazatántorog, fátylát és koszorúját széttapossa. Vége! És ekkor benyit a vőlegény. Emma nem akar róla tudni: a csoda összetört, de a csoda íme összeáll: a férfi letérdel előtte. Ott marad, és a „menyasszony" reggel elszalad a bankba, hogy vagyonát mindenének, a „vőlegénynek" ajándékozhassa. A bank előtt népcsődület: a bank megbukott. Emma pénze, „a hozomány", a zálog, a szerelmi ajándék, a vőlegényre való mindennapi gondolás e bizonyítéka, a garasos kuporgatás diadalmas eredménye nincs többé! Csak a lehetetlen ellenséges világ vicsorog egyre. Emma mindentől megfosztva rohan be a végbe — a folyóba. „Egy pillanatra mintha fákra, virágokra emlékezett volna... azután azt is elsodorta a viz, szíve dobogásával és kék szemének tiszta fényével együtt jéggé fagyott benne az isten." Az itt felvázolt tartalom: szegényes és tökéletlen kivonatolása és felhígítása az eredeti sajátosságának. Elmondása, leírása után kivédhetetlen hiányérzet lopakodott belém: a tolmácsolás elégtelensége. Ízelítőt akartam adni, és tudom, hogy ez nem sikerült, mert ez a regény közvetíthetetlen: nem lehet sem aprópénzre felváltani, sem nagy vonásokban felvázolni. Tolmácsolhatatlan. mert csak önmagából és önmagáért beszél. És mi más az igaz alkotás kritériuma? Egyszeri és egész: felhígíthatatlan és felaprózhatatlan. Magyarázni lehet, de nem elmondani. Olvasni kell, és némulni muszáj. Az igaz mű torkodra fojtja a szót. A Faust-magyarázatok száma néhány tízezernyi, de maga a Faust egy és oszthatatlan. Semmi és senki sem közelítheti meg valójában, de egymaga és egymagában milliónak adja magát: mert kimeríthetetlen, mint a tenger. De épp ezért megfoghatatlan, átültethetetlen; csak aki maga olvassa vagy hallgatja, tudja és érzi egészét, egyszeriségét. Ha egy mű tolmácsolása elégtelenségi érzetet ébreszt a közvetítőben, akkor ez a sutaság a legjobb bizonyítéka a mű nagyságának, tehát sajátosságának, melynek szavait nem lehet átváltani és megközelíteni. Ami a saját levében fő, azt nem lehet és nem szabad más lében, más módon felhígítani. A remekmű saját levében fő, saját 306