Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Mészáros László: A létezés szintézisei (Tóth László:A hangok utánzata)

lasztani, dönteni kell. Pedig kell. Irányt kell változtatni, ösvényt kell vágni és utána úttá kell kitaposni. Az út, a közeg, amelyet végig kell járnunk, a társadalom. Ha az út csontmagunkból önmagunkba nem vezet át ezen a közegen, akkor a tudat túlságosan önmagába fordul — ahol könnyen el is tévedhet. Megépíti A visszhang tornyait, Fekete várba vonul vissza. Maszkokat cserélget. Pedig az ég alatt nemcsak kő és füst van; erdők, rétek, tengerek és más emberek várják az embert. A kritikusnak nemcsak a költészetet kell féltenie, hanem a költőket is. Talán azért is szentelünk maximális teret Tóth László költészete tartalmi szférájának. De mivel a vers a tartalom és a forma egysége, a forma is tükrözi a fiatal költő bizonyos tanácstalanságát: merre, merre, merre? Az Irodalmi Szemle 1972/3 számában Zalabai Zsigmond kimutatta azokat a pontokat, ahol „megbotlanak a hangzók". Egész fiatal költőnemzedékünk költői magatartásának problémáira pedig Duba Gyula mutatott rá A költői aktivitásról című írásában. Ügy érezzük, Dubának tökéletesen igaza van: „meg kell látni, hogy mára ez a stílus — és a stílus: az ember — már megvalósította önnön belső értékeit, és hovatovább anakronisztikussá válik, mint minden, ami túléli önmagát. A fejlődés törvényes előrelépést igényel. Az Egyszemű éjszaka című antológia verstípusa már irodalmi közeg, lírai levegő, tehát séma, amely könnyen elsajátítható, utánozható, egyediségét elvesztette, és szürke középszerré oldódott, és többé már nem hordoz új tartalmakat. Egy költői korszak kezdetének, indulásának tűnik csupán" (Irodalmi Szemle, 1972/1). Merre, hogyan tovább? Tóth László a gondolat, a szellem elkötelezettjeként mutatkozott be. Ha a továbbiakban is sikerül majd fenntartania az embersors és költősors dinamikus egyensúlyát, akkor minden bizonnyal hű is marad a gondolathoz. Ha nem riasztja őt vissza a csontmagunktól önmagunkig vezető út (a társadalom) ezer veszélye és lehetősége, akkor a gondolatok megsejtésén túl minden bizonnyal megpróbálkozik majd azok fegyelmezettebb megfogalmazásával is, hogy egyre több ember előtt villanthassa fel a létezés szintézisének lehetőségét. (1972) 261