Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Mészáros László: A létezés szintézisei (Tóth László:A hangok utánzata)

A költő itt nem tett mást, csak éppen mindent megfordított. A sírfelirat krédó: minden reggel van lehetőség egy új életre. A reggel lehetőségei közé tartozik aztán a munka folytatása is. Ügy tűnik azonban, hogy Tóth László még vissza-visszatér a kiindulópontra, hogy új ösvényt vágjon, de még nem választott irányt; még nem kezdett hozzá az ösvény kitaposásához. Ezt a problémát azonban majd később vizsgáljuk meg. Egy másik töredék — „egyszál imában / barlanggá lényegült az anyád / megtérhetsz, rejtezhetsz benne" — illetve az egész vers az első pillantásra kétségtelenül Freudot idézi. Ha ezt az interpretálási lehetőséget fogadjuk el valószínűnek, akkor csak ennyit: Freud csak abban tévedett, hogy megfigyelt, megsejtett tényeket túlságosan általánosított. Az általa feltárt különböző komplexumok léteznek — esetenként. Tóth gondolatmenetéből (az előbb vázolt sírfelirat is azt bizonyítja) azonban inkább ez az értelmezés a valószínűbb: nem térhetsz vissza, nem rejtezhetsz el! Minden meneküléspróba csak ezzel az eredménnyel zárulhat: nincs menekülés. Se önmagunk, se a világ elől. S ha megint „megfordítjuk" Tóthot, akkor: „szülj hát szülj hát mária ó szülj egy újabb életet!" 4. Az embertudat lehetősége. Mint már említettük, Tóth László szinte minden nagyobb verse tartalmilag szintetizáló egységgé áll össze. A költő a dialektika (a polarizált valóság) ellentéteinek szüntelen villogtatásával, a dinamikus egyensúly keresésével tulajdonképpen az emberré válás lehetőségeit kutatja, előre, hátra, le és föl száguldva az űrben és időben. A két pólus így van jelen a versben: „hová / jaj hová térjünk csontmagunk elől" és „szöknénk utánad / lábunk idegen már egy újabb forradalomhoz / és eszünkbe sem jut magunkban keresni / az erdők kulcsát". Csontmagunkból magunkba hát? Hogyan? Milyen legyen az az új forradalom? A költő pontosan fogalmaz: csontmagunkból magunkba: csak éppen a két pólus (mely így: íme a dialektika) között ott van az ŰT, melyet végig kell járni. Az egyén forradalmának az útja, amikor kivetve magunkat a valóságba, a világgal folytatott összetűzéseink után visszatérünk önmagunkhoz. Az öntudat tulajdonképpen a világ tudata. De a világból visszavonulva — nem menekülve: 259