Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

tünk, akkor ezt az „animalizálást" (hörögni ugyanis inkább az állat szokott, s nem az ember) nem tarthatjuk hagyományos megszemélyesítésnek. Az egyértelműen tárgyiasító „állampolgárok csikorogtak" mellett ez is embertelenítésnek tűnik fel. S ezek az embertelenítő (az embertől elidegenedő) képek — úgy tetszik — a falut elhagyó s a város anyagával küzdő Zs. Nagy Lajosnak az expresszivitás mellett másik jelentős formai vívmánya. Később erről még lesz szó. Itt, ebben a versben a szerepük annyi, hogy az öngyilkosság gondolatával kacérkodó költő sötét kedélyéről, keserűségéről, „hörgő, csikorgó" hangulatáról üzennek. Ezután a költő ismét a külvilág felé fordul: Kutatva meredt minden arcra, zsonglőrként kapdosta a tekintetek labdáit: Vajon Örülnek-e, hogy élek? A vers eddigi két síkja (a költő és a környezettársadalom) kérdéssé integrálódik, a kör bezárul. Egy vad hüpallage („Véres kutyaszemek / vakkantottak rá mérgesen") ugyan még egyszer felvillantja a környezet embertelenségét, de csak azért, hogy annál hatalmasabban csattanhasson a befejező „Hát nem!" Hát nem! Négyszer nézett le a hídról, négyszer gondolta meg a dolgot, ez nem jégkorszak, vegyétek tudomásul, úgy döntött: marad, itt marad köztetek, tisztelt cápafejek, akár tetszik, akár nem! Az első versszak zaklatottsága, tépelődő bizonytalansága indulatos bizonyossággá, daccá érett. A mondatok modalitásának gazdagsága (felkiáltás, ténymegállapítások, felszólítás stb.) azt az érzelmi gazdagságot, életerőt érzé218