Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

tusok s a Bánat című versekről elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az objektív világ felé való előnyomulásra nemcsak a szubjektív dialektika, de — szemléleti alapon — a dialektikátlan szubjektum is képes. (Lásd a marxista filozófia „szemléleti materializmus" címszavát!) Ilyen esetben a dialektika mélyülő mozgását (gondoljunk József Attila szerpentinhasonlatára!) egy önmagát állandóan ismétlő horizontális mozgás helyettesíti. A „valóság egészét megragadni" ezzel a módszerrel természetesen nem lehet, de hogy az így született versnek is van esztétikai értéke, azt az idillköltészet makacs továbbélése bizonyítja, Theokritosztól Petőfiig, s Petőfitől — mondjuk — Simon Istvánig. Idillek Ozsvald Arpád első korszakának legjobb versei, idill a Falun szebb a tél s a Fejés után is. Ezekben a versekben a költő emlékekké szilárdult (tehát dialektikátlan) gyermekkora s felnőttkori (megállapodott) szubjektivitása szintetizálódik második közvetlenséggé, költészetté. A vers mozgalmassága (mozgása) csak szemléleti, szubjektum-objektum irányú, s nem a szubjektumban és objektumban vertikálisan mélyülő. Modern költőink a tudat- és érzésvilág ellentmondásain át nyomulnak előre az objektív dialektika felé, Ozsvald tudata, melankóliája egy helyben áll. De mivel ez a melankólia valóságos emberi érzelmi állapot, képes — az idill szintjén — költészetté „emberiesíteni" a valóságos (epikai hitelű) gyermekkor tárgyait, eseményeit. Ha azonban ez az „álló" szubjektivitás epikailag motiválatlan külső valóságot akar „emberiesíteni" (mint például a Kezet mosó pilátusokban), vagy az epikai hitelű valóság mellett a szubjektivitás vérszegény, akkor a költő csődje nyilvánvalóan elkerülhetetlen. Talán merésznek (ha nem komolytalannak) tűnik fel négy vers alapján két verskötetről, sőt a költő egy egész fejlődési korszakáról ítélkezni, de mentse ezt az eljárásomat, hogy egyrészt a négy verset Ozsvald első fejlődési korszakára végletesen jellemzőnek tartom, másrészt a költő két utolsó köteténél akarok inkább elidőzni. A Földközelben 1965-ben, a Laterna magica 1967-ben jelent meg, de a két füzet hetvenhat verse egy kötetbe kívánkozik. S nemcsak azért, mert valamennyi azt a változást: akciórádiusz-bővülést tükrözi, amelyről a bevezetőben már szóltam, hanem azért is, mert ennek a bővü199