Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

zos szerkezetek uralkodnak, az Esti fejesben az igéké a főszerep, s ennek megfelelően, míg amaz erősen képi hatású, emezt inkább az alakzatok jellemzik. A kijelentő mondatok halmozása, a tartós cselekvést jelentő (dünynyögnek, járok stb.), gyakorító (ropogtat, meg-megsimítom stb.) és mozzanatos igék (megzörren, csurran stb.) szabályos váltogatása, a cselekvésnek a környezettől a költőig és vissza „fokozása", a szinte lábujjhegyen járó zár- (g, k, d, p, t, b stb.), rés- (sz, s, cs, j, f stb.) és pergő (r) hangok neszezése, surrogása a két első versszak hangulatát feszültté, ünnepélyessé, készülődővé teszi. Ezt a csendes feszültségű várakozást csak a befejező két sor oldja fel: a költő gyermekkorában, emlékeiben járunk, az ünnepélyesség az emlékező költő elérzékenyülése, ellágyulása. S ez az elérzékenyülés, ellágyulás, meghitt, bensőséges kapcsolat a tárgyakkal, állatokkal — avatja Ozsvaldot a szlovákiai magyar költészet Francis Jammes-jává. A valóság tehát itt is a költő belső (hiteles) valóságával teljes, csak itt a külső valóság nem képenként, hanem a költő érzelmi töltetének érintésére egyszerre antropomorfizálódik esztétikummá. De mindkét idézett versben két azonos hitelű szubsztancia omlik egymásba, hogy a két ellentétes irányú mozgás találkozási pontjában létrejöjjön az az új, a komponensek egyikével sem egyenlő, antropomorfizált anyag, amelyet Lukács „második közvetlenségnek" nevez, s a művészetre specifikusan jellemzőnek tart. Ennek a második közvetlenségnek abszenciáját minősítették az induló Ozsvald más verseiben a kritikusok élményhiánynak, „irreális sematizmusnak" (Fábry), „hiányos jelenábrázolásnak" (Turczel). Idézzünk a költő ilyen versei közül is: Kezet mosó pilátusok leckéztetnek fejcsóválva. Ne óvjanak, ne féltsenek, igaz út az, melyen járok. Nem tagadom meg a népem, nem tagadom meg a pártot. (Kezet mosó pilátusok) 197