Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

nem a falu-város-tél „teremtett természetének" a képe, hanem ennek a teremtett természetnek s a költő alázatának, kondás- és nyúlnyomképzetének s a helyzetképből éppen a hóba érő szoknyát kiragadó szemléleti önkényének éppen szintetizálódó, összeálló változata. Az olvasó faluról, városról, télről őrzött általános és álló képét a költő érzelmi élete eleven mozgalmassággá gyújtja. Ez a mozgalmasság (mozgás) adja az Esti fejés esztétikai értékét is: Szúnyogok dünnyögnek a lámpa körül, kórót ropogtat a tarka tehén. Megzörren a sajtár ángyom kezében, s már csurran a tej, a habos, fehér. Mezítláb járok a száraz alomban, meg-megsimogatom a Riska fejét. Csivognak a fecskék fenn a gerendán, a káráló tyúk nem leli helyét. ... bögrét hozok a földes szobából, friss tej ízével telik meg a szám ... Ügy hörpintem fel, mint gyermekkoromban — még bajusz is marad az ivás után. Az előbb idézett versből a költő, az objektív valósággal éppen szintézisre lépő szubjektum, könnyebben kielemezhető: az első versszakban a házak lassú, szelíd mozdulattal a fejükbe húzzák (tehát nem vágják vagy csapják) a kucsmát, a havas fák tetején csendes alázat ül; a másodikban a kondás szegény, öreg és foltos (tehát nem rongyos, nem visszataszító, csak esett, szánandó); a harmadik versszakban csendélet (nyúlnyom) és tejet hordó asszonyok teszik csendessé, szomorkássá a falut, de a „szoknyája a hóba ér" sor kuncogása egyben meghittségét, melegséget is kölcsönöz a képnek. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a vers hangdiszperziójából (magas és mély hangzóinak aránya 23:59) s meg-megrebbenŐ ritmusából bizonyos ború, „lágy borongás" következik, akkor az így felsorolt jelzőkből kibontakozik a költő hiteles, melankóliára hajlamos alkata. Ugyanez az alkat, költői szubjektum hat az Esti fejés faluanyagában is. csak míg a Falun szebb a télben a jel196