Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

nélküli, ember szabadulta békéjének víziójával, de Simkó Tibor eljövendő vészt idézett és borzongott, és így pontosan kell tudnia, hogy az „ember-utáni csend"-nek ma reális alapja, gyilkos valósága és neve van: az atombomba ! A béketudatosítás indító rugóját, realitását háborúnak hívják. Költőnek ezt kell felmutatni, ettől kell elriasztani, ez ellen kell szót találni, szót emelni. A béke nem a síri csend elégikus idillje, a béke Thomas Mann maximája: „korunk categoricus imperativusa". A béke: kötelesség! Elkötelezettség! 9 A nyolcakból még ketten vannak: Cselényi és Tőzsér. És ezzel új fejezetet kezdünk. Bennük látjuk és tudjuk e nyolcas kar két vezérszólamát, szólistáját. Ök azok, akik ez indulást summázzák és művészi hitellel igazolják. Cselényi a kötet elején és Tőzsér a végén (noha ez véletlen, a sorrendet az ábécé határozta meg), egymásra hangolt nyitánnyal és záróakkorddal szinte összefogón keretezik az együttes egészét. Cselényi László verseit olvasva, rögtön megállítanak a hasonlatok: „nyárvégi alkony, vörös szemérmet játszott a nap a láthatár alatt..." ; „izmosodik a csend" ; vagy: „dalra robban a sok madár" ; az este: „csendesen, mint a szélnek fúvott hamu, rakódik le az ódon házak közé". Itt költőt köszönthetünk a javából! Persze még vannak zökkenők: „A hold is lassan, mint a katonásdit játszó gyerekek, kik számjátékot űznek, előbúvik a hajlatok mögül, s az ő imádatára váró, kéjtől izzó szerelmesek felé fordítja csiga-arcát." Ahol a kép tömörség helyett bomlaszt, ott a hasonlat elnyújtottan igyekszik pontot találni. Néha — bár alig venni észre, mert a szózene elnyomja — a hasonlat mélyén erőszakolt társítás lapul: „ha fekete vándor darvak húznak dél felé, hideg közeled tén, onnan is a te búgó galamb-hangod hallom zuhogni, mint esőt a földre". Aztán megint jön egy szokványon túli újszerűség: ... felszívtalak nedves-dús ereimbe, véremet átszínezte szemed kékje 137