Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

s felrepültem messze, az egekig. Ám jött egy új tavasz, s te, mint a száradó tóból a víz, ha felszippantja a nap, elpárologtál az izmaim közül. Nem maradt semmi utánad, csak fájó csontjaim. Egyik versének címe: Keselylábú csikókorom, és ez a cím, ez a jelleg jelzi legpontosabban Cselényi dinamikáját. E kötet költői közül itt, nála érezzük a legjobban és jólesőn — hisz ezt vártuk! — az ifjúságot: a fiatalság sodró lendületét, nótakedvét, nyugtalan helykeresését, próbálkozását. Ez az ifjúság tud futni, repülni, majd lehuppanni, nevetni, kacagni és — megtorpanni. A költő izmait próbálja, melyek „mint a fonál, acélosak, cserfahámból valók, szikkadt berki nádból". így útra készen kérdezi: „Ki mer velem szembenézni? Ki tud engem megigézni, engem, lázálmokat látót, göröngyös utakat járót?" És hipp-hopp elindul: „Vágtatok vad csillaglovon, az egeket is meglopom." Ha a költő így beszél, ezzel vajon megcsalta-e a realitást, az adottságot és az ebből fakadó elkötelezettséget?! Az adottság legnagyobb veszedelme, megkötője az önmaga körének túl nem lépése, a szükség erénnyé nagyítása. Provincializmus nem ismer merészséget, kíváncsiságot, világpróbát. (Ha megteszi, akkor vak fanatizmus hajtja: a vak világtalant vezet, és az ámokfutás elmaradhatatlan. A hitlerizmus: iskolapélda!) Költő viszont nem tűrhet szűkítést. Minden igaz vers valahogy világgá próbálkozik: Felhők kacagnak az égen, e földdel én be nem érem, veszek a hátamra kopott tarisznyát, kezembe botot, és neki a nagyvilágnak!, a csontjaim szikrát hánynak! Ne rontsuk a gesztust., az iramot és lendületet homlokráncolón. így van ez jól. így igaz, és fiataloknak így kell: zutty neki! Aki ma visszalapoz Becher első verseire, az kaotikus mindenrohanásba sodródik. Egyik kritikusa „a szavak kőzuhatagáról" beszélt. A költőt Istentől a 138