Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve
Előszó
névadója lett irodalmunk legújabb szakaszának, de indító lökést adott irodalmi kritikánk fejlődésének is. Ez a terjedelmes tanulmány jelentette az első tudatos, átgondolt kritikai lépést. Követendő és követhető példát nyújtva a szakszerű, gazdag bizonyító anyaggal dolgozó, tüzetesen és szigorral elemző, széles világirodalmi horizontú kritikára. Ezzel s az egy évvel később megjelenő Kevesebb verset — több költészetet! című tanulmányával megteremtette irodalomtörténetírásunk alapvető forrásait is. Az első még az óvatosan, féltve-nevelve bíráló, de minden irodalmi tettnek őszintén örvendő kritikus megnyilatkozása, a második a már szigorúbb, kevésbé elnéző, a hibákat kényelmetlen pontossággal megnevező kritikára példa. Ifjú íróink, akik a kritikában inkább a feltétlen elismerést keresték, mintsem az „értelmes visszhangot", a szokatlanul szigorú hangra, a magasra tett mércére, kevésbé tapintatos megfogalmazásra jellemzően reagáltak. Általában felháborodást váltott ki a kezdő, magukat fiatalos kritikátlansággal túlbecsülő íróink között. Az egyik induló prózaíró így emlékszik erre az eseményre: „Megtorpanást, mérlegelést, önmarcangolást. .. Harcos vitákat, összecsapásokat eredményezett... vihart keltett berkeinkben. Felszisszentünk, szitkozódtunk és támadtunk ahelyett, hogy önmagunkat, lehetőségeinket felmérően elgondolkoztunk s idejekorán okoltunk volna." A reagálás mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy Fábry sorai elevenbe vágtak. Jelentőségüket fokozta, hogy tudatosították nemzetiségi irodalmunk indulásának legégetőbb problémáit, az át nem éltség, a művészi kiérleletlenség kérdését csakúgy, mint a sematizmus könnyítését: a frázist, az üres pátoszt és lelkesedést, a lakkozási hajlamot. A felhördülést főként Fábry szándékának félreértése váltotta ki: a fiatal írók nem értették meg, hogy nem írói létük ellen irányul a bírálat éle. hanem művészi felszínességük, téves nézeteik és helytelen következtetéseik ellen; főleg a realizmust kérte tőlük számon, szinte már mániákusan ismételve és variálva kedvenc szentenciáját: „A frázis egyetlen ellenszere: a realizmus." Az ötvenes évek közepétől jelentősen felfokozódott Fábry kritikai tevékenysége. Erre az időszakra nézve válik igazán érvényessé Turczel Lajos megállapítása: „A 11