Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Előszó

szerkesztők, írók, pedagógusok fejtenek ki váltakozó jelentőségű kritikai tevékenységet. Különösen 1958 után, az Irodalmi Szemle, megjelenését követően lendül fel a csehszlovákiai magyar irodalomkritika. A minőségi és mennyiségi tényezők fejlődéséhez jelentősen hozzájárult a Hét „Fórum" címen meginduló irodalmi melléklete (1960—1970), így a CSEMADOK KB képes hetilapja, akárcsak az egykori Fáklya, hatékonyan fokozhatta a publikálási lehetőségeket. Az irodalmi élet feltételeinek javulása újabb kritikusi ambíciók jelentkezését tette lehetővé. Ekkor indultak a hatvanas évek újoncai: Zsilka Tibor, Révész Bertalan, Tankó László, Szeberénvi Zoltán és mások, akik a továbbiakban változó intenzitású és rendszerességű kritikai tevékenységet fejtettek ki. Felfigyeltető kritikai munka születik a fiatal költők tolla nyomán is: Gyüre Lajos, Kulcsár Tibor, Bárczi István, Batta György és Kmeczkó Mihály írásai gyakran meghaladják az alkalmi recenziók szintjét. A legtöbbet ígérő kritikusi nemzedék azonban a hetvenes évek fordulóján bontakozik ki. Az 1968 politikai destrukcióit felszámoló konszolidációs folyamat első éveiben fellépő fiatalok között markáns kritikusi egyéniségek formálódnak. Zalabai Zsigmond és Mészáros László munkásságának már eredményei vannak, de szép reményekre jogosít Tóth László, Varga Imre, Szilvássy József, Bodnár Gyula, Alabán Ferenc és Varga Erzsébet tevékenysége is. Nem vállalkoztunk kritikánk negyedszázados történetének részletes bemutatására, csupán legkiválóbb művelői munkásságának jelentősebb mozzanatait kíséreljük meg felidézni, főként azt tudakolva, milyen mértékben vették ki részüket szocialista irodalmunk fejlesztéséből, olvasóközönségünk neveléséből. Gyakran hangoztatott irodalomtörténeti közhely ma már, hogy a harmadvirágzás irodalmi kritikájának s a vele párhuzamosan alakuló, részben ráépülő irodalomtörténetnek és -elméletnek Fábrý Zoltán (1897—1970), a burzsoá Csehszlovák Köztársaság legjelentősebb marxista kritikusa rakta le alapjait. Ezzel a széppróza mellett az irodalmi kritikában is helyreállt a folytonosság. A Harmadvirágzás (1954) című tanulmányában nemcsak 10