Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)

írj igazat! írj egyszerűen, hamis póz és pátosz nélkül. Versed magától megszépül, s olyan lesz, mint a fiatal fa, mely él, virágzik, nap felé tör, akkor is, ha nem akarja ... Ars poeticájának megfelelően ő az egyetlen, akinél a témaindítás a tegnapi neuralgikus pont utórezgéséből fakad: a burzsoá nacionalizmus magyar-némításából. De a ,,szvinya magyarszká"— szégyenbélyeg nála nem füstölög el üres fájdalompátoszban, megkeresi realitását a másik oldalon is, és azt meg is találja a ,,buta tót" szitkában. A két változat egygyökerű eredmény: „... uszítóink valahol csak összenevettek ..." Most már helyesen vonhatja le a tanulságot: ..Szegény rongyosok, mi! Okultunk azóta; elk ellett...!" Elkellett: és semmi több; e pörölyös ítéletszóban azonban benne van minden. Bábi köszönetet is mond, ez a hála azonban nem fellengős pátosz, de kemény tömörítés: Magyar vagyok, magyar, ki hazájában is hontalan volt, kit két ország is megtagadott. Köszönöm forrón a pártnak, mely visszaadta méltóságom — jogot és hazát adott... Bábi verseiből egy teljes curriculum vitae bontakozik ki. Az élmény nála egyjelentéssű legszemélyesebb életével. Ebből az életből szervesen folyik a meglátás, tudatosodás, és így továbbadón — a tudatosítás. Majori gyerek volt, kihez „jó volt a tavasz", „de a tél sokat bántott". A kastély ,,lenézte gőggel a rossz szagú, kicsi béresvilágot, mely mint ólba zárt malac dörömbölt, rítt alatta, rítt éjjel-nappal folyvást, mégis éhen hagyta". Ifjúsága: életiskola és eszmélés. „A gazok nem hagytak élni bennünket. .. reánk törtek erővel; iskolát, könyvet, mindent megfertőztek — mert látó, értő embert nem akartak, csak szolgát, rabot, láncban görnj^edoket..." És mégis megköszöni az életnek „a győzni tanító veresé104