Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

V. A műveltség sorsa - Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története

grammjával, városokban és falvakban megrendezett 2U2 Petvfi ünnepségtől számítható a szlovenszkói és kárpátaljai magyarság, hogy úgy mondjam, »kisebbségi« öntudatának, közösségérzetének fogantatása. Ez az első egységes és országos megmozdulás támasztotta fel a lelkekben az országos szervezkedés, a biztosi alapokra fektetett kultúrmunka szükségérzetét, az egyesületi jog igénybevételének kívánságát. A számunkra megmaradt egyesületi jog volt úgyszólván egyetlen kézzelfogható örökségünk, mely a — kulturális életünk szempontjából — magyar impériumtól reánk szállt, a B. ü. M. 1934/1873, 773/1874, 1508/1875 és 122.000/1906. sz. körrendeleteiben, melyeknek érvényességét az új államhatalom meghagyta. Nem bizonyult azonban ez sem tehermentes hagyatéknak, mert azok a rendelkezések, melyeket a magyar kormányhatalom közel egy félévszázaddal azelőtt, — az egyesületi élet szabályozása mellett — önvédelmi eszköznek is szánt a »nemzetiségekkel« szemben, ipso facto a »kisebbséggel« szemben való nehézségek támasztására váltak, — »törvényes erővel«. — alkalmassá. Sok példa azt igazolta, hogy örökölt jogforrás, a magyar B. ü. M. rendelet-rendszere tág teret nyit az új alapszabályok elutasításának, vagy a jóváhagyás halogatásának s ez a tapasztalat elvette jóformán a hitet is abban, hogy egyenes úton meg lehessen szervezni a kisebbségi sorsra szorított magyarság kulturális életét. A kulturális szervezkedés terén támasztott legyőzhetetleneknek látszó nehézségekkel szemben az új impérium, — demokratikus alapelvéhez híven — szabadjára engedte a kisebbségi magyarság politikai szervezkedését. A békeidőből átmentett keresztényszocialista párt építette ki már meglévő kereteit, ehhez csatlakozott a magyar kisgazda és kisiparos párt. Papiroson megalakult a magyar jogpárt is, hogy a két elsőben elhelyezkedni nem tudó, városi, »liberális« intelligencia is megkapja a maga káderét. Ez a három párt tömörült 1921-ben »Ellenzéki Pártszövetség«-be s alakította meg Közös-, illetve Vezérlő Bizottságát. Ez a politikai szervezet lett az önmagukban tehetetlen kulturális célkitűzések hátvédje s a Pártszövetség Vezérlő Bizottsága, illetve ennek felhatalmazása aíapján dr. Petrogalli Oszkár, a Pártszövetség losonci Központi Irodájának igazgatója, bízta meg 1922 március 15-én e sorok íróját azzal, hogy a kultúrpolitikai akciók előkészítése (sérelmi anyaggyűjtés és feldolgozás, az iskolapolitika ellenőrzése stb.) mellett szervezze meg a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség politikamentes kultúréletét is, vagyis építse ki azon kulturális szervek, — országos egyesületek és egyesületi szövetségek — rendszerét, melyek a kisebbségi sorsban szükségesek és lehetségesek minden kulturális életfázis kielégítésére. Ez a lépés egyfelől igen helyesnek bizonyult, mert azonnal erőt és biztonságot adott az eladdig gyerekcipőben botorkáló kultúrvágynak, hiszen az egymástól elszigetelt kultúrténye-