Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

V. A műveltség sorsa - Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története

Az utóbbi megvalósítását célzó törvények — (67/1919. az állampolgári nevelésről és 430/1919. a községi közkönyvtárakról)—a nemzeti kisebbségeknek is megadják a kulturális szervezkedés jogát, sőt — elvben — azt kötelezővé is teszik, de a legszebben elgondolt törvény hatóereje is elsikkad a való élet ezernyi szűrőjén. Az ezen törvények alapján létesült kultúrszervezetek: a járási és városi közművelődési testületek a közigazgatási, tehát a kormányhatalomnak alárendelt, hivatalos szervekkel vannak a legszorosabb, — az ellenőrzési jogot túlhaladó — összefüggésben, másrészt, a törvények betűje korlátozza a működés körét, így ez az új kultúrrendszer nem elégítheti ki teljesen a nemzeti kisebbségek kultúrigényét s nem pótolhatja azt a hiányt, melyet az egyesületi jog felfüggesztése, — ha ideiglenesen is — okozott. Ilyen, egyesületi jog alapján működő, számottevő, pláne országos jelentőségű kultúrszervezet pedig az államfordulat után egyetlen egy sem maradt életben. Azelőtt sem igen volt. A legnagyobbnak számítható a Nyitra központtal bíró F. M. K. E., mely 35 éves múltjával, mintegy 7000-nyi taglétszámával, 340.000 aranykorona vagyonával s több megyére kiterjedő hatókörével nagyságban a régi Magyarország második helyen álló kultűrszervezetének számított. Nemcsak ez, de a helyi jelentőséggel bíró kulturális, irodalmi, sőt társadalmi egyesületek is áldozatául estek a forradalmi szellemnek. Feloszlatták az eperjesi Széchenyi Kört, több vidéki kaszinót is (pl. Rozsnyó, Igló, Dobsina, Beregszász, Vágsellye), felfüggesztés alatt állt a kassai Kazinczy Társaság, stb. Ezek példája, a feloszlatás vagy felfüggesztés veszedelme a meghagyott egyesületekben is a megtűrtség hitét keltette s így működésük megbénult. Ám nemcsak a kormányhatalom intézkedése teremtette meg a »tabula rasát«, a magyarság rezisztenciája is hozzájárult ehhez. Sok egyesület egyszerűen nem vette tudomásul a szlov. teljh. min. azon rendeletét, — (569/1921. odd. adm. II) — mely 1921 április végéig kötelezte a régi egyesületeket az új helyzetnek megfelelő alapszabálymódosításra s így ezek (pl. a Reviczky Társaság Léván, a Gyöngyösi Társaság Ungvárti) önként lemondtak az életükről. Lehet, hogy ebben nem is annyira a hiú reménység, vagy a mindenre elszánt lemondás játszotta a szerepet, mint inkább az, hogy az állami tisztviselők, különösen a tanárság tömeges elbocsátása folytán megritkultak az aktlív, kultúrát teremtő erők. Ezen a letarolt »magyar ugaron« kellett elkezdeni egy új, viszonylag önálló, kisebbségi kultúréletet az elhanyagolt, függvényvidéki kultúrélet helyébe. A végzet csodálatos akaratából a központosított, rendszeres kultúrmunka tapogatózó elindítása idejére (1923) esett a legnagyobb magyar szellemnek, Petőfinek születési centennáriuma. A minden szervezettség és technikai felkészültség nélkül, de az akkor már felállított kultúrreferátus egyöntető pro-