Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

IV. A gazdasági kérdés - Hantos László: Gazdasági életünk húsz éve

különösen a szlovákiai magyar mezőgazdaságot, mert az ármaximálás a minőségi termelést teljesen figyelmen kívül hagyta. A szlovákiai magyar kisebbségek részére gazdasági szempontból a legnagyobb csapást a még most is érvényben lévő 1919. évi 210. számú törvény jelentette. Ez a törvény központi szövetkezet név alatt szövetkezeti kényszerközpontot 'létesített Pozsony székhellyel és azzal a kimondott céllal, hogy a központ a szlovákiai szövetkezetek elszámolását likvidálja a budapesti anyaintézetekkel, melynek megtörténte után a szövetkezetek szabadon kiválhatnak a központ kötelékéből. A likvidálás 1924-ben már befejeződött, azonban olyan törvényes intézkedés is történt időközben, hogy adó- és illetékkedvezményt csak a kényszerközpont tagszövetkezetei élvezhetnek, továbbá Szlovákiában csak ennek a központnak van meg a törvényes ellenőrzési joga. Az ellenőrzési jog privilégizálása csak Szlovákiában van meg, ugyanakkor a történelmi országokban má

r 50 szövetkezetnek megvan az a joga, hogy külön ellenőrzési közpon tot állítson fel. A szövetkezeti mozgalom ügyét tehát már 1919-ben megrendszabályozta a törvényhozás olyan módon, hogy a magyarság számára teljes lehetetlenség egy külön ellenőrzési központ megalakítása. Ezzel természetesen még nem fejeződött be a dolog. Tovább kell ismertetnem a szövetkezeti mozgalomra vonatkozó törvényes megkötéseket. A pozsonyi kényszerközpont az államfordulat idején a törvény parancsa folytán maga köré tömörítette az összes szlovákiai szövetkezetet. A hitelszövetkezeteket közvetlenül a pozsonyi központ kezelte, a fogyasztási és egyéb bevásárló és értékesítő szövetkezetek számára vidékenként áruelosztókat állított fel. Ezek az áruelosztók a legnagyobb anyagi nehézségek közé kerültek a legrövidebb időn belül. Ekkor jelenik meg az 1924. évi 239. számú törvény, amely választás elé állította a központot: u. i. a pénzügyi központok működését pénzügyi, ellenőrzési és szervezési tevékenységre korlátozta. A Központi Szövetkezetnek tehát választania kellett, inkább a hitelszövetkezeteket tartotta meg, mint a rossz vezetés folytán tönkrement áruelosztókat. A zsolnai, kassai és kézsmánki áruelosztó önálló központtá alakult, a többi megszűnt, vagy az ekkor alakult Gazdasági Szövetkezetek Szövetsége vette át, amely tulajdonképpen a Központi Szövetkezet alvállalata. A magyar szövetkezetek idegen központok kezelésébe kerülték. A hitel- és egyéb szövetkezetek — a fogyasztási szövetkezetek kivételével — a Központi Szövetkezet kezelésében maradtak, a fogyasztási szövetkezetek nagy része az áruelosztóknál, majd később áruelosztók híján nagykereskedőknél szerezték be áruszükségletüket. Az államfordulat után ugyan magyar részről is megindult egynéhány szövetkezeti kezdeményezés, amely ma már a jól megérdemelt feledés homályába merült, de 1925-ig eredményes megmozdulás nem nem történt. Három nagyobb szövetkezeti szervezkedés indult közvetlenül az államfordulat után, azonban hozzá nem értők vezetése miatt rövidesen fel kellett számolniok, kettő közülük csődbe került.