Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

II. Néprajzi helyzet - Ungár Joób: A magyar zsidóság

A magyar zsidóság Az államfordulat idején — legalább is a zsidóság beidegzett szubjektív érzése szerint — ez a megjelölés: »magyar zsidó« a mai Szlovákia területén élő zsidókra ugyanoly kevéssé volt helyénvaló, mint az akkori Magyarország területén élt zsidóságra általában. Az impérium-változás itt ugyanúgy, mint az ország egyéb részeiben, már nyelvben, kultúrában, életmódban, szokásokban, mentalitásban asszimilált zsidóságot talált. így hát inkább csak zsidóhitű magyarról lehetett beszélni. A zsidóság jelentős szerephez jutott az ország közgazdasági és kultúrális életében, talán túlságosan is jelentős szerephez, mindenesetre jelentősebbhez, mint amilyet saját érdeke megkívánt volna. Meg volt minden oka rá, hogy egyenlő és teljesértékű magyarnak érezhesse magát és ebben az érzésben csak egészen kevéssé zavarhatta az a körülmény, hogy a közhatalom gyakorlásának egyetlen ágazatában, a megyei közigazgatásban, — nem ugyan törvényes intézkedés folytán — de mintegy hallgatólagos megállapodás alapján ténylegesen nem részesedhetett. A magyarság történelmi osztályának tagjai bizonyos enyhe distanciát tartottak a vele való társadalmi érintkezésben, némileg leereszkedő, vállveregető fölénnyel kezelték, de ebben a fölényben legalább annyi volt a jóakaratból, mint a lenézésből. Ezen igazán könnyen túltehette magát az a zsidóság, amelynek még élénk emlékezetében élhetett egy-két nemzedékkel korábbi elődei teljes jogfosztottsága és jóformán társadalmon kívüli állapota. Az államfordulat beálltával ez a magyarrá vált zsidóság Szlovákiában súlyos lelki és érzelmi válságba jutott. A zsidóság már kétezer esztendeje nem él önálló nemzeti életet, világszerte más nemzetek közé van beékelődve, s ez a helyzete az életösztön természetszerű parancsával utalja arra, hogy mindenhol és mindenkor a vendéglátó néphez és államhoz igazodjék, éspedig nemcsak a kötelező állampolgári lojalitás korlátai között, hanem testestül-lelkestül. — Viaskodásra kerekedett a szlovákiai zsidóság lelkében egyoldalról a magyarság iránt a hol szívesebb, hol kevésbé szíves, de mindenkor elviselhető és emberi vendéglátásért érzett hála, a magyar kultúra és magyar nyelv beidegzett szeretete, az iskola által belénevelt és immár vérévé-húsává lett nemzeti érzés, — más oldalról viszont az adott tények teremtette szükség, hogy továbbra is élnie kell ezen a területen, ahol életföltételeit verejtékes küzködéssel már úgy-ahogy megalapozta, s ha itt akar élni, alkalmazkodnia kell az új impérium feltételeihez és követeléseihez. Nem állanak rendelkezésemre statisztikai adatok, amelyek amúgy is kétes értékűek és nem mindig megbízhatóak, de néző és látó szemmel tekintve körül, nyugodtan merem állítani, hogy Szlovákiáiban elenyészően csekély azoknak a régebben asszimilálódott magyar zsidóknak a száma, akik máról-holnapra szakítva a régi lelki, érzelmi és kultúrális kapcsolatokkal, napraforgó módjára az