Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

II. Néprajzi helyzet - Révay István: A demográfia tükrében

semminthogy hatóság előtti további tárgyalásoknak és kutatásnak tegye ki magát. Ha a helyi végrehajtásnál gyakran előforduló részrehajlásokról nem is beszélünk, magia a túlságosan elméleti szempontú és forradalminak nevezhető újításokat bevezető csehszlovák népszámlálás módszere rendkívül hátrányos volt az etnikailag nem eléggé előrehaladt kisebbségi magyarság részére. Persze, hiba volna a csehszlovák adatokból való okulás mellőzése is, mert azok mindenesetre a helyi nemzetiségi tendenciákat tükrözik — csak kisebbségi részről való felülvizsgálatuk is szükséges. Hogyan vannak meg ehhez a támpontjaink? — Ha az utolsó magyar népszámlálás (1910) eredményeivel szembeállítjuk a csehszlovák adatokat, úgy sokhelyütt valóban áthidalhatatlan ellentéteket kapunk. Ez a népszámlálás ugyanis a magyarok rovatában szerepelteti az akkoriban nagyszámban szaporodó félasszimiláltakat, akik az államfordulat után hamarosan visszafordultak. Hogy az ellentétes adatok közötti áthidalást megtaláljuk, távolabb kell a múltba visszamennünk. Egyensúlyozódnak és nagyon sok esetben megmagyarázódnak az összeegyezhetetlennek látszó kimutatások, ha visszafelé folytatólagosan figyelembe vesszük a rendelkezésre álló adatanyagot: a sorozatos magyar népszámlálások eredményeit visszamenőleg 1880-ig és az ezeket megelőző azon adatforrásokat, melyek a szakkritika szerint is helytállóak vagy használatosak. Ezek visszamenőleges sorrendben: a cseh Sembera dolgozata (Mnoho-li jest Slováku) 1875-ből, Keleti Károly adatai az 1873. évi magyar Helységnévtárban, Pesty Frigyes Helynévgyü j töményének adatai 1864/65-bol (kéziratban a budapesti Nemzeti Múzeumban), Czoernig nemzetiségi térképe 1855-ből (Ethnographie der österreichischen Monarchie), Fényes Elek nagyszabású munkája (Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja) az 1830-as évekből, Szirmay Antal Zemplén és Ugocsa megyékre, Bartholomaeides László Gömör-Kishont megyére vonatkozó művei, melyek 1803. és 1808. között jelentek meg, továbbá a pozsonyi Johann Matthias Korabinsky munkája (Geogr.-Hist. und Produkten Lexikon v. Ungarn) 1786-ból és végül a Mária Terézia rendeletére összeállított »Lexicon universorum Regni Hungáriáé locorum populosorum« 1773 -ból. Ezek a források mind helységenként adják a nyelvi adatokat és — Sembera valamint Keleti adatainak kivételével, melyeknek kritikai feldolgozásáról nincsen tudomásunk — magyar, mint csehszlovák oldalról illetékesen el vannak ismerve. Az egyes helységeknek ez adatanyagból összeállított nyelvi adatláncolatai 160 esztendő, — tehát több mint másfél évszázad időszakát ölelik fel, ami egymagában is már igen jelentős. Visszanyúlnak egészen azon időbe, mikor általánosan elismerten nem volt még tudatos nemzetiségi terjeszkedési vagy beolvasztási szándék (1773. évi Lexicon, Korabinsky ); vannak közöttük magyar (Fényes, Pesty, Keleti), cseh (Sembera) és semleges osztrák (Czoernig) források, úgyhogy e tekintetben is egyensúlyozódnak; végül tartalmazzák a magyar és csehszlovák