Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Czuczor László: Csehek és magyarok

Csehek és magyarok 1930-ban, amikor Prágába kerültünk, a magyar diákmozgalom hősi korszakát élte. A ani csoportunk a Sarló volt. Szocialistáknak vallottuk magunkat, de szocializmusunk értelme is csak az volt, hogy teljes magyarázatot kapjunk a magyar sorskérdésre és hogy helyes megoldást lássunk a középeurópai kuszált helyzetben. Nam voltunk dogmatikusok, realisták voltunk: nem elvekből, de konkrét helyzetekből indultunk ki. így csakhamar kialakult bizonyos érintkezési felület a csehek és mi közöttünk. A csehek közül főleg azok felé közeledtünk, akik szintén vallották a mi politikai alapelvünket: hogy a germán terjeszkedés ellen egy frontba kell tömörülnünk szlávoknak, románoknak és magyaroknak. Ám a cseheknél is csak kis csoport hirdette ezt akkor; magános írók, megtagadott tudósok, néhány diák. Egyetemi kollegáink nagy többsége azonban közömbösen vagy néma ellenségeskedéssel nézett ránk. A cseh diákság élete lényegileg más, mint a magyaré, ők politikailag vannak szervezve és a kimondott akadémiai egyesületeik is teljesen politikai jellegűek. A fakultásokon pártküzdelmek folynak, politikai jelszavakkal agitálnak. Ismereteik vannak (talán szolidabbak, mint nekünk), tudásuk alig. Mint terhet cipelik ismereteiket, nem váltak húsukká és vérükké ; nincs bennük semmi megszállottság. Egy nagy korszak és egy nagy nemzedék boldog örökösei, suta epigonjai. Politikai szolgaságukat mindig mély megvetéssel néztük, mi, akik aggódó gondossággal őriztük teljes függetlenségünket. Nem is tudtunk közéjük olvadni soha. Az idősek között aránylag több megértést találtunk. Ez még a masaryki nemzedék, a realisták nagy nemzedéke, kik keményen és merészen küzdöttek a felületesség, a műveletlenség és a nemzeti önáltatás ellen, ők megértettek bennünket. Viharos ifjúságukat látták újjáéledni a mi törekvéseinkben. Šalda, nemrég elhúnyt prágai cseh egyetemi tanár azt írta egyik levelében: »Nem kételkedem afelől, hogy igazságos ügyért harcolnak s kedves volna nekem, ha időnként értesítenének engem, hogyan áll ügyük«. Egyetemi tanítóink között több ilyen megértést és példát mutató egyéniséget találtunk, főleg a filozófiai fakultáson. Csak hármat említek itten: Šalda, Rádi és Nejedlý voltak ránk legnagyobb hatással. Šalda Európának egyik legképzettebb irodalomkritikusa és legcsiszoltabb esszé-írója volt. Puritán ember, majdnem aszkéta, aki soha nem hajhászta a sikert vagy az elismertetést és soha nem törődött az önadminisztrálással. Hű és következetes volt önmagához és mindig megőrizte teljes függetlenségét és aggályos igazságkeresését. S éppen ez a szabadságratörekvés az, amiben példa és iránymutatás volt ő a mi számunkra is. Azért is közel éreztük őt magunkhoz, mivel kíváncsian érdeklődött magvar kérdések iránt és sajnálta, hogy nem ismeri nyelvünket. Egyszer azt mondotta: »Miért nem harcolják ki maguknak a magyarok a törvényben biztosított jogaikat?«