Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

VIII. Nemzetek közt - Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok

teljes értékében egyedül a magyar tudomány tudott betömi Szlo­vákiába. A magyar szakemberek, különösen a nemzeti tudományok­ban és hungarológiában általánosan ismertek. A szlovák történé­szek lépten-nyomon idézik Karácsonyit, Szekfüt, Hómant, Mályuszt és Melichet. Tekintélyeknek számítanak, akikre gyakran támaszkod­nak vitte kérdésekben. A kapcsolat értékéről mindennél jobban be­szél az a tény, hogy a tudományos folyóiratok számon tartják a ma­gyar tudomány termelését. Rendszeres ismertetést, kritikát hoznak a magyar könyvekről, a régészet, a történelem, nyelvtörténet és a jog köréből, amelyben minden esetben elismerik a magyar tudo­mány nívóját. A magyar tudomány kétségtelenül erős expanziójával állunk szemben ebben az esetben, ar-iinek jótékony hatása bizonyára 'meg fog tnutatkozni. Aki figyelemmel kíséri a közelmúlt hangulatát és eseményeit, könnyen kísértésbe eshetik és hajlandó lesz a korszak tárgyalását fellélekzéssel, pozitívummal bezárni. A szlovák társadalom egy ré­szében engedni kezd a fagy, a fiatalságban pedig megindult az ér­deklődés a magyar nyelv és kultúra iránt. Nem küldenek már Bu­dapestre senkit, ha az egyetemen magyarul beszél, maguk is magyar nyelvkönyveket vesznek kezükbe. Keresik a magyar fiúk társaságát és jóban tudnak lenni velük. Ezt a fordulatot nyilvánosan is demon­strálták, amikor az egyik gyűlés rezolúcióiban a magyar nyelvtanítás kötlezővé tételét kérték. — .4 hangulat a szlovák-magyar kapcsola­tok terén kezd jóra fordulni. Nem ismerjük még pontosan a beálló változás okát. Nem tudjuk mi munkálkodik ily kedvezően: a kor­áramlat, a politika-e, vagy az írók véleménye. Novák ugyanis még 1935-ben ezt írta az ifjúságnak: »Nem szabad, hogy ebben a dolog­ban határozott szava legyen bármilyen, a magyarónságtól tartó túl­hajtott félelemnek, mivel ez a mesterségesen éltetett félelem több kultúrális és egyéb kárt okozott Szlovákiának, mint hasznot.« 1 3 A vonalak összefutottak, irányuk még nem látható. Mivel célunk a tény ismertetése volt és nem a jóslás, az esetleg bekövetkezhető irányváltozásokkal sem foglalkoztunk. Vájlok Sándor. 1 3 Novák id*, m. 322. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents